Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A debreceni tél

Szomjas ember tűnődése Ejnye, mi az istennyila! Üres már a ládafia? Üres ám Jaj pedig be ihatnám! A kocsmából meg már régen Kikopott az emberségem; "Addsza-ne!" Ilyen szépen főznek le. Száraz kút a gégém csapja, Süti a szomjúság napja; Még meggyúl, Ha rá boreső nem hull, ... Valami jutott eszembe! Zálogul majd azt teszem be. Előre, Hitvesem fejkötője! Hm, biz a nem tréfa volna, A felhőből hogyha folyna Boreső Volna! itt a bökkenő. Jaj de hisz már sírba zártam Szerelmetes hitestársam, S ott véle Nyúgoszik fejkötője. Volt a szőlőben határom, De eladtam tavaly nyáron, S az ára Garatomon lejára. Oh miért is emlékezem Halálodra, én kedvesem? Könny gördül Azonnal két szemembül. Hátha könnyeimnek árja, Uram bocsa'! borrá válna: Akkor még Hej, akkor többet sírnék! Ivás közben Hányadik már a pohár? ... csak Ötödik? Teremt' úgyse! becsülettel Működik, Máskor megfe-felelek kétannyinak: S lábaim most már öttől is ingának. Ing a lábam, a nyelvem meg Elakad Torkom a therpomyléi Szorulat, Ledionas a bor, mely lecsepege, Gondolatim Sex ... Rex ... Xerxes serege.