Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A debreceni tél

Ráadásul még a többihez Tedd el a negyediket! Bizony isten örömest adom! Edesörömest neked! Végre — azt mondják, ugy jó a pénz, Hogyha megszámlálva van; Hanem a csók csak nem pénz talán? ... Hadd legyen hát számtalan. A nemes Deresre húzzák a gazembert, Bűnét botokkal róni le; Lopott, rabolt, és tudj' az ördög, Még mit nem m íve le. De ő kiált ellenszegülve: "Hozzám ne nyúljatok! Nemes vagyok ... nincs nemesembert Botozni jogotok. " Hallottad e szót, meggyalázott Ősének szelleme? Most már őt húzni nem deresre: Akasztófára kellene! Halvány katona Volt a honvédő legénység Harcra készülőben; Volt egy ifjú a sereg közt, Halovány színében. "Hát kendnek tán az inába Szállt a bátorsága?" Kérdi egy tiszt gúnyolón, "hogy Képe olyan sárga". 'Tiszt uram', felelt az ifjú, 'Már az az én gondom: Merthogy olyan sárga képem És azt meg se' mondom. Még ma úgyis kipiroslik, Hogyha nem egyébtől: A kardomról rája feccsent Ellenség vérétől'.