Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

E szempontból nézzétek ezen eseményt, hazámfiai, s ahelyett, hogy tán káromolnátok, áldjátok az igazságos istent, ki ránk e jótékony csapást mérte. Igazságos az isten, rettenetesen igazságos! ő elválasztja előbb a gonoszokat tőlünk, s azután vívatja ki velünk a szent ügy győzedelmet, hogy abban egyedül a jók vegyenek részt, s közénk ne vegyüljenek amaz elvetemedett gazok a büntetés helyett jutalmat nyerni a szabadságtól, melyet alattomban gyűlöltek. Mert győzni fogunk, honfitársaim, ez oly bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy. Es ezt nem az ábrándos csalékony remény mondja nekem, hanem a csalhatatlan világtörténet. Aki a múltba néz, a jövőbe lát, épen ugy, mint látni a víz mélyében a magas eget. A történet azt bizonyítja, hogy minden eszme csak akkor győz, ha világszerűvé lesz, de akkor okvetetlenül győz, akkor könnyebb magát a világot megsemmisíteni, mint azon eszmét kiirtani. így volt hajdan a keresztyénséggel, így van most a szabadsággal. Eddig csak egyes emberek vagy egyes nemzetek állottak föl a szabadság mellett, s lenyomták őket; a mult évben egész Európa egyszerre kiáltotta el ama nagy és szent szót, mely az emberiségnek uj megváltója, s Európát nem fogják lenyomhatni. Sőt inkább máris lenyomták, fogjátok mondani, íme minden országban uralkodik ismét a zsarnokság s el van ölve a forradalom. Csalatkoztok, atyámfiai. Azért, hogy a láng lelohad, még nem alszik ki a tűz; azért, hogy a napot felhő borítja el, még nem hamvad ki a nap ... egy szélroham, s el van fújva a felhő, föllobban a láng. A mult évben egyhuzomban nagyot szaladtak a nemzetek, s most megállottak, de csak azért, hogy lélekzetet vegyenek s még nagyobbat szaladhassanak. Vigyázzatok rá, egypár holnap múlva vagy talán előbb talpon lesz ismét minden élő a művelt világban, s egethasitó robajjal fogják ostromolni a poklot, mely nem a föld alatt van, hanem itt a földön uralkodik a zsarnokok képében, s uralkodik annál kegyetlenebbül, minél közelebb van halála. Hisz a légy is akkor csíp legmérgesebben, ha vesztét érzi. Azért félre az aggodalommal, mert az alaptalan, és félre a csüggedéssel, mert az férfiatlan. Bízzunk az istenben és még inkább a magunk erejében, s harcoljunk fáradatlanul. Jó szerencsében a gyáva is nekibátorodik; az a férfi, az a vitéz, aki ha veszt is, ugy tartja fejét, mintha ő volna a győző. S nekünk két okunk van vitézeknek lennünk: hogy életünket és szabadságunkat megtartsuk, és hogy ne piruljanak miattunk a másvilágon őseink, kik hajdan naggyá és tiszteltté keresztelték szívok vérével a magyar nevet! Csak a tavaszig ne hagyjuk magunkat, akkor segítségünkre lesz Európa, ámbár én jobban szeretném, ha nem lenne, hogy azt mondhassuk: a magunk emberségéből vívtuk ki a szabadságot!