Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

A családi perpatvarok zajában keletkezett az Európa csendes, újra csendes. c. verse. Európa csendes, újra csendes... Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesült és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egymagára A gyáva népek a magyart; Lánc csörög minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. De hát kétségbe kell-e esnünk, Hát búsuljunk-e emiatt? Ellenkezőleg, oh hon, inkább Ez légyen, ami lelket ad. Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ. Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked. Vagy kell-e még több, hogy áldásod Ne érdemetlen szálljon ránk? E hűtlen korban mi utolsó, Egyetlen híveid valánk! Január 10-én az Alföldi Hírlap, amely egy héttel korábban közölte a Csatadal c. versét és a képviselőházhoz annak idején írott levelét, most cikket jelentet meg Petőfitől arról, mi a teendő a főváros elvesztése után.

81 Megtörtént. Budapest az ellenség kezében van. Sokat veszítettünk, de koránsem mindent, s e bal esetnek bal következése csak ugy lesz, ha most elcsüggedünk. Ez lenne ránk nézve a legkárosabb, és ami több, legszégyenítőbb. Ekkor csakugyan megérdemlenők, hogy mindent veszítsünk. Ami engem illet, én e csapástól nemhogy kétségbe esném, sőt örülök rajta, mert tudom, hogy kára múlékony, haszna végtelen lesz. Megrázott bennünket az ellenség, megrostált; a szemét és konkoly kihull, a java mag benn marad. Most minden félbarátunk és titkos ellenségünk átmegy a győzedelmesekhez, s hogy eddig is mi nem vagyunk a győzők, onnan van, mert ezek közöttünk voltak. Míg azt nem tudjuk, ki mind ellenségünk, hogy diadalmaskodhatnánk?