Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

Új esztendő napján Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza, A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk, De még azért elbírjuk fegyverünk, S amerre vág, Ott hagyja fájó mély nyomát. Ott hagyja fájó mély nyomát, Haramja-csorda, képeden, Hogy majd az Ítéletnapon E bélyeg vádolod legyen, Vádlód az úristen színe előtt, És gyújtsa rettentő haragra őt Teellened, Ki ránk veszett fogad fened. De mi az ítélet nekünk! Ha lesz is az, sokára lesz, És ami több és ami fő, Az isten könyörületes, Még majd kegyelmet adna nekik ő... Ne várakozzunk! e vérengező Kutyák felett Tartsunk magunk ítéletet. Tartsunk oly véritéletet, Hogy elborzadjon e világ, Mindaddig szórjuk rajok a Szörnyű halálos nyavalyát, Amig hírmondónak marad csak egy, Ki majd otthon reszketve mondja meg, Hogy jaj neki, Ki a magyart nem tiszteli! Nekünk az isten most kevés, Mert ő nem eléggé kemény, Hozzád imádkozom, pokol, Az új esztendő ünnepén: Öntsd sziveinkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörületet, Mig e gazok Közül a földön egy mozog!