Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Szinyei Merse Anna: Munkácsy Mihály tájképfestészete
Munkácsy ezidőben már számos új tapasztalatra tett szert a tájfestés terén is, még ha ezek zöme nem is mutatható ki egyelőre képein. 1867-ben a párizsi világkiállításon többek között a barbizoniak és Courbet müveit látta. Münchenbe visszatérve az akadémiát felcserélte Franz Adamék festőiskolájával, ahol nemcsak a mesterek, de a tanítvány lengyelek közül is többen foglalkoztak pusztai lovas képekkel. Otthoni tapasztalatai közül pedig a Pesten megismert Lötz, Sterio, Szemlér-képek mellet nem zárható ki az Alföldre látogató osztrák festők, főként Auguszt Pettenkofen műveivel való pesti vagy bécsi találkozása sem — biztos forrásunk azonban nincs ehhez a feltételezéshez. A sok fajta művészeti élmény feldolgozása során szigorúan ragaszkodott egyéni elképzeléseihez, emellett azonban a hazai elvárásoknak is igyekezett megfelelni és ezek bizony nem mindig adtak bátorítást az újításhoz. Jól példázza e tényt a Magyarország és a Nagyvilág c. képes újság számára készített, a hazai népéletet és táját ábrázoló 1868—69-es rajzsorozata, melyből témánk szempontjából a Tisza partján című, meglepően érett kompozíciója emelkedik ki lovakat fürdető fiúkkai és mosó leánnyal. A düsseldorfi korszakhoz visszatérve két olyan újszerű tanulmányról kell megemlékeznünk, amelyeket a tájképek sorába szokás iktatni, bár nincs rajtuk egyetlen természeti részlet sem. Ez a Végvári Lajos által az 1870-t megelőző és követő évre datált Eresz alatt és a Sötét utca. A magára talált, expresszív kifejező eszközeit bátran vállaló mester munkái, stádium jellegük ellenére is méltó társai az életképi főmüveknek, emellett társtalanok a kortárs képek között. Réti István a későbbi tisztelgő festőutód érzékenységével vallott Munkácsy e módszeréről: "képeinek fekete alaptónusán mély és finoman differenciált színesség tüzel át, amelynek a kiáltó fehérek szenvedélyes, kitörő foltjai adnak drámai hangsúlyt. Előadásának hatalmas energiája, lendülete sohasem öncélú modorosság és csodálatos festőisége mindig a legbensőbb, ösztönös emberi tartalommal gazdag" 3 . Munkácsynak épp e stílusjegyei: az élő faktúrájú, erőteljes foltfestés, a mély, meleg barnákból ékkövekként felvillanó színek, az egyszerű témákat is átható drámaiság találtak méltó folytatásra Koszta Józsefnél és csak sokkal áttételesebben más alföldi festőinknél, akiket szintén Munkácsy-követőkként szoktunk emlegetni. Munkácsy Mihály életében akkor következett be döntő változás, amikor 1871 novemberében Párizsba költözött. Előtte azonban Düsseldorf-ból is tett néhány olyan utazást, mely látókörét szélesítette. Még 1869 augusztus végén megnézte a mün3. Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp. 1954. 93.
