Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Lacambre, Geneviéve: Munkácsy helye a 19. század végének francia művészeti életében

Mem tartjuk valószínűnek, hogy annak a szerényebb, öt kéthasábos oldalt kitevő brosúrának (Désiré Laverdant: Munkácsy Mihály: Golgota, poszthumus tanulmány), amelyet a szerző ugyancsak a Szent-János társaságnak dedikált, hasonló visszhangja lett volna. Laverdant összeveti Munkácsy művészetét egy egész sor 19. századi művészével: d'lngres-rel, aki nagyobb formátumú rajzoló, Gustave Moreau-val vagy Corot-val, akikben több a költészet Munkácsynál, vagy Millet-vel, Rousseau-val, Bonnet-vel, akik realistábbak a magyar művésznél de "egyikük sem tudta úgy megvalósítani a művészi összhatást, mint a magyar festő". Mindazonáltal — véli Laverdant — "Ha meg tudna szabadulni a sötétbarnáktól" a feketés, okkeres színektől, amelyeket abban az időben például egy Cormonnál találunk, akihez technikája közel áll. Gondoljunk például az 1880. évi Szalon gigantikus Káin-jára, amely most a Musée d'Orsay-ben van, negyedszázados kálvária után, és amelyet 1925-ben a festő halálakor feltekertek és elfelejtettek. Munkácsy képeit nem fogadták el állami megvásárlásra Franciaországban, mivel képei túl drágának bizonyultak, esetenként túlságosan magyarosnak tűntek, 1880 után viszont túlságosan vallásos témákat festett. A becsületrend előlépései fokozataiból azonban nem felejtették ki a kortársak: a Becsületrend lovagja lett 1877-ben, tisztje 1878-ban, majd 1890-ben, amikor a Bécsi Múzeum mennyezeti pannóját bemutatta a parancsnoki kereszt tulajdonosa lett. Méhány további megjegyzéssel egészítsük még ki ezt az alaposan tanulmányozott karriert. 1883-ban a Société Internationale de Peinture második kiállítására, melyet május 11 és június 10 között rendeztek meg Georges Petit-nél, (rue de Sevres 8) Munkácsyt is meghívták. A szabály szerint a Francia Képzőművészeti Akadémia három tagja (Cabanel, Robert-Fleury, Hébert) hívhat meg kilenc külföldit különböző országokból. Abban az évben Belgiumot Alfred Stevens, Olaszországot de Mittis, Oroszországot Selmonszkij, Angliát Watts és Colin Hunter, Spanyolországot De Madrazo, Ausztria-Magyarországot Munkácsy, az Egyesült Államokat pedig Whistler képviselte. Watts-szal vagy Whistlerrel ez a lehető legrangosabb együttes, melyben Munkácsy szerepelt. Három művet mutat be ekkor: 1. Naplemente; 2. Virágcsendélet; 3. M. J. K. portréja. Még egy utolsó tényező segít elhelyezni Munkácsyt korának művészeti világában nagy sikereinek dicsőséges korszakában. Amikor az impresszionisták utolsó kiállítása 1886-ban felfedezi Seurat-t, akit a belga XX-ak szintén meghívnak, Goupil a kiadó, amellyel Munkácsy 1874-ben már rövid ideig kapcsolatban állt, egy kétkötetes fényűző kiadványt jelentet meg nyolc folytatásban. A könyv címe: Magy francia és külföldi festők, olyan művészettörténeti mű, mely a Mesterek művészeti támogatásával jelent meg. A legjelentősebb műkritikusok írták a szövegeiket. Az első kötet negyedik füzetének borítóját Munkácsynak a még mindig híres Siralomháza díszíti, egy Gérome által készített záródísz társaságában. Saint-Juirs tanulmánya úgy emlegeti Munkácsyt, mint "egy másik század, a hit és a szabad művészet lovagi századának festőjét", majd különös módon megjegyzi azt is, hogy a magyar mester" ellen tudott állni" a környező merkantilizmusnak.