Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Szentkirályi Miklós: Munkácsy Mihály Golgota című festményének restaurálása

Amikor a festményt restaurálása előtt alaposabban megvizsgáltuk, kiderült, hogy annak nagy részét teljesen átfestették. Az akkori vállalkozónak igencsak jó oka volt, hogy sebtében végezze felújítói tevékenységét, mivel ezt megelőzően úgy "lemarták" a felületet, hogy egyes területeken csak a csontváza maradt meg. A felújítást mesterien végezte minden jel szerint bizonyára egy festő, ki nagyszerűen utánozta Munkácsy stílusát. Éppen "csak" festői fogalmazását, lendületét, belső harmóniáját és színvilágát takarta le új festékréteggel, megmaradt így "leltár szerint" a forma, a kompozíció, az alakok száma, színe, de eltűnt Munkácsy. Talán ezért is néztük annak idején fanyalogva, hogy Munkácsy ez esetben nem alkotott olyan nagyot. Aztán akkor döbbentünk rá, hogy tévedtünk, mikor az átfestések eltávolításakor felfedeztük Munkácsy nagyságát, festői nyelvezetének hihetetlen gazdagságát. A kutatófeltárások többet is elárultak: korábban a tűzvészkor levágott képszélek vásznát kipótolták; a sokszori költöztetés sem volt sérülésmentes, szakadások, gyűrődések, horzsolások nyomait igyekeztek több-kevesebb sikerrel eltüntetni. A sokszori újralakkozás miatt a felület átlátszatlan, elsárgult, a vastag lakkrétegek önálló repedéshálót vettek fel. A fenntiekben megpróbáltam vázolni azokat a sérüléseket, melyeket a kép története folyamán elszenvedett, illetve azokat a módosításokat, melyeket alkalmaztak minden bizonnyal jobbító szándékkal. Ezek halmaza egyre jobban torzította a festmény eredeti megjelenését, vagy az eredeti rétegek pusztulásához vezetett. E megállapítások, illetve a vizsgálódások után felmerül a kérdés: helyreállítható-e a festmény hitelesen, eredményes lehet-e az az óriási munka, melyet konzerválás és feltárás igényel? Persze fordítva is feltettük magunkban a kérdést: lemondhatunk-e egy ilyen jelentős műről, mert azt élete folyamán a szó szoros értelmében elhasználták? Dehát lényegében fennmaradt a festmény és a feltárás eredménye igazolta álláspontunkat, hogy van értelme küzdeni a festmény életbentartásáért. Ez viszont csak akkor lehet eredményes, ha szigorúan restaurátori módszerekkel és megfelelő magatartással, és rugalmassággal, és hittel keressük az alkalmazható eljárásokat. És hogy meg tudjuk ítélni, mely munkafolyamatokat nem kell elvégezni, elfogadva a mű történetiségét, hogy a vélt vagy valós hibák ma már a kép részei. És merni megcsinálni azt, ami a mű jobb megértését szolgálja. A festmény restaurálásának vezérelve az volt, hogy megmenthető eredeti felületek maximumát tárjuk fel, konzerváljuk és állítsuk helyre. Elsődleges fontosságúnak tar-