Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

Tűzhelyek, tüzelőanyagok, a sütés-főzés eszközei

ben tatyiga, kantaszekér, kuruglya stb. A kenyér berakására szolgált a sütőlapát, s még néhány kisegítő tárgy. A nyitott tűzhely tartozékai a tüzpiszkáló vagy vaskó, a parázs kivételre szolgáló csípővas, a már említett vasmacska vagy tüzikutya, a vasháromláb és a serpenyő. Régen igen fontosak voltak a különböző nagyságú fa- és vas nyársak, a kétágú perzselő villák. Nem mutatnak táji jellegzetességeket a kenyérsütés tárgyai sem, a nagyméretű dagasztóteknö, a kovászkeverő, kovász/a, a kis kapa, vagy görbekés formájú tészta kaparó vagy teknőkaparó, a különböző sziták, rosták. Régen, mikor még vízimalmokban, szárazmalmokban őröltek, többféle szitát használtak. A legdurvább drótszövetből készült a vas rosta, az egészen vékony rézdrótból a drótszita, a lószőrből a szőrszita, s finom selyemszálakból a fátyolszita . A szitát és a rostát mértékegységként is használták, pl. ezzel mérték a gyalult káposztát. Egyesek babonás jóslásra is felhasználták.

87 A kenyérsütés tartozékai a szakajtókosarak, melyek készülhettek gyékényből, szalmából, sás, vagy vessző kötéssel. Típusai tájegységenként némileg meghatározhatók.

88 Általánosan ismertek az alacsony szélű, 80-120 cm átmérőjű, gyékényből vagy vesszőből kötött kovászszárítók, komlószárítók, melyekben a kemence tetején a kovászt, illetve a komlóskorpát szárították. Kenyérsütéskor használták a kisméretű fa merőedényt, a kártust, használtak különböző abroszokat, szakajtókendőket, tarisznyákat a morzsóka eltartásához, s a teknő fölé helyezhető kovászfákat. A különböző tésztafélék elkészítéséhez szükség volt különböző méretű fa gyúró teknőkre, kisebb kavaró teknőkre, nyújtódeszkára, nyújtó fára. A lisztet általában lisztes zsákokban a kamarában tartották, de a napi használatra néhány kilót a konyhában a fa lisztesbodonban tartottak. A Hajdúságban a fa bodon helyett sok helyen cserép bodonokban tartották a lisztet. Szükség volt fa lisztmerő kanálra. A különböző fából, cserépből készült konyhai edények sokasága nemcsak a konyhát töltötte meg, hanem ezek egy része a kamarába vagy a padlásra szorult. A XIX. században még sok helyen ettek fatányérból. 89 Igen sokféle kádra, dézsára volt szükség, melyeket vidékünkre rendszerint Erdélyből jövő vándorárusok hoztak. Közöttük is nélkülözhetetlen az ún. káposztáshordó, melyet korábban kővel nyomtattak le, később csavarral szorították.

90 Jellegzetes vizes edény a csobolyó, ez a 10-20 literes dongás lapos faedény. Legtöbb azonban a cserépedény. Egy Kismarján, 1806-ban készült vagyonleltár szerint id. Bábolnai Mihály portáján a következő cserépedényeket találták:

91 fazekak: 73 db, lábasok: 18 db, tálak, tányérok: 85 db, csészék, szilkék: 27 db, födök: 33 db, korsók, kanták: 6 db, szűrők: 2 db, pergelő serpenyő: 1 db. Valószínű, hogy csak a nagyobb gazdák rendelkeztek ilyen sok cseréptárggyal,

92 de talán az is bizonyos, hogy ezeknek egyszerre csak kisebb része volt használatban. Bár a fenti leltárat még ki kell egészíteni néhány általánosan használt cseréptárggyal. Ilyenek a lapos palacsintasütök, a félgömb alakú bemélyedésekkel készült tarkedli sütők, a kerek kuglófsütök, a hosszúkás kacsasütök. A XIX. század elejétől bukkannak fel a kis pálinkás bütykösök, a különböző cserép füszertartók. Mindezeket a