Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

Tűzhelyek, tüzelőanyagok, a sütés-főzés eszközei

század végétől már legtöbbször horganyozott, vagy zománcozott fémlemezekből ké­szítették. A XVIII-XIX. században megyénk kerámiakészletét több kerámiaközpontból szerezték be. Legfontosabbak minden bizonnyal a debreceni és Nagyvárad környéki kerámiák voltak. A főzőedények zömét a gömöri fazekasok hozták. Legnépszerűbb vizes edények a révi korsók és kanták. A Hajdúság egy részében a nádudvari fekete edény is népszerű volt. Mindenütt, de különösen megyénk északi részében a nagybá­nyai, sárospataki, mezőcsáti, mezőtúri, tiszacsegei, délen a hódmezővásárhelyi faze­kasok munkái találhatók. A Tisza vidékén ismerik a gyöngyöspásztói munkákat is. 93 A XIX. századi konyhaedények közt már elég sok öntöttvas, vagy réz edényt is találunk. Ezeket később zománcozott kivitelben is készítették. A vékony vaslemezből préselt kerek bográcsok főleg a hortobágyi pásztorok és a Debrecen környéki tanyasi gazdák nélkülözhetetlen edényei. Rézből készültek a hatalmas pálinkafőző üstök is, melyeket a múlt század végéig még nagyon sokan használtak. A konyhában számtalan kisebb-nagyobb fából, ökörszarvból készült só-, fűszer­tartó edényfélét is találunk. 94 A XVIII. század végétől mind több üveg-, és porcelánedény is felbukkan. Az üveg pincetokokat, butéliákat, kancsókat, poharakat, pintes üvegeket részben a Réz­hegység üveghutáiból hozhatták (Sólyomkővár, Hármaspatak), a keménycserép, por­celán hazája pedig a Felvidék volt. A kisebb konyhaeszközök 95 csak annyiban mutatnak jellegzetességet, amennyi­ben itteni, főleg debreceni iparosok készítették, s ezek önálló stílusjegyeket viselnek. Ilyen eszközök pl. a különböző kések, két-, háromágú evővillák, melyeket a debre­ceni késesek készítettek. Bár ezek nagy részét különböző vásári árusok messze vidé­kekerői - pl. Boszniából - is hozhatták. Egy-egy háztartásban 8-10 féle különböző nagyságú kést, kanalat, villát is használtak. Szegény emberek között elég jellegzetes volt az ún. zsidó bicska, vagy bugylibicska. Ez nem más, mint egy kis esztergályo­zott fa nyélbe illesztett, behajtható acélpenge. Fillérekért lehetett kapni. Nem volt tanácsos kölcsönadni, mert ha valaki nyelének a gömbölyű végét megfaragta, „meg­herélte", azután már szégyen volt használni. 96 Népszerűek voltak a debreceni „ol­dalvillás" és „farvillás" kések is, amikor a szépen formált bicskához evővilla is párosult. A juhászok főként a görbe végű körmöző bicskákat keresték, melynek egyik pengéjét herélésre is lehetett használni. A háztartás vágóeszközei közé tartoztak a bárdok. Ezek erős acél pengéjét néha állatfej alakúra formálták, főleg hús aprítására használták, de a kisebb csontot is el­vágta. Az elnyújtott tésztát gyakran cakkosszélű, ún. derelyemetszővel, csőröge­metszővel vágták el. A laskatésztát, olykor a zöldséget, káposztát a csizmadiáktól ki­került íves élű bicskiával vágták. 97 Apróbb eszközök voltak a különböző tésztaszaggatók, bár ezeket sokszor egyszerű üvegpohár helyettesítette. Az 1830-as évektől maradtak ránk a legszebb káposztagyaluk. Ezt a drága esz­közt nem mindenki szerezte be, hanem - néhány káposztafej ellenében - egymásnak kölcsönadták. Jóval egyszerűbb, így mindenki által hozzáférhető eszközök a tökgyalu

Next

/
Thumbnails
Contents