Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

A táplálkozás rendje

lamilyen kásás vagy krumplis ételt. Ha kedvük volt, sütöttek szalonnát, vagy nyers kosztot ettek. A napi háromszori étkezést itt is tartották, de az egyes étkezések fogásai itt összemosódtak.

365 Pásztorok, mezei munkások Debrecenben s a hajdú városokban a pásztorok, de sok esetben a gazdák földjén dolgozó mezei munkások is a gazdáktól természetbeni járandóságot kaptak, s így nyári kosztjukat ebből maguk állították elő. Mivel a pásztorszállásokon ritkán épültek stabil tüzelő berendezések, itt az ételkészítésnek kezdetlegesebb módszerei konzerválódtak. A „kikészítés" a legfontosabb étel alapanyagokat tartalmazta. Egy hortobágyi pásztor kikészítése az 1930-as évek elején: két hétre 12 nagy kenyér, 30 levél lebbencstészta, 25 kg szalonna, 25 kg kása, fejenként két étel savanyúlé.

366 Ezeknek az embereknek a nyári táplálkozása meglehetősen egyhangú volt. Hónapokon át alig ettek mást, mint a különböző izzított zsíron készült tésztás, kásás, krumplis ételeket, napközben kenyeret, szalonnát. Ebben csak heti egy-két alkalommal a savanyú leves jelentett változatosságot. A gulyások, de főleg a juhászok hozzájuthattak néha tejhez, tejtermékekhez, akik rendszeresen megkapták a vasárnapi tejet, s ebből csinálhattak maguknak gomolyát, túrót is. A pásztoroknál is egyhangúbb volt a kintlakó munkásoknak a kosztja, akik a két világháború közt egy hétre kaptak egy egész kenyeret, egy kiló szalonnát, egy zacskó tördelt tésztát, 3-4 kg krumplit, hozzá sót, borsot, paprikát.

367 Mindezek mellett ünnepszámba ment, ha valami módon hús kerülhetett a bográcsba. A pásztori elbeszélések gyakran szólnak nagy húsevésekről, ez azonban valószínűleg inkább vágyálom, mint valóság, hiszen a pásztor a gazda jószágát nem vághatta le, azért felelnie kellett, a magáét meg, ha volt, nem pusztította el. A napi háromszori étkezést ez a réteg is tartotta, de a reggeli-ebéd-vacsora milyensége teljesen egybefolyt, s főleg az egytálételes felfogás uralkodott náluk. A XX. században Debrecen környékén is mindinkább az jött divatba, hogy a munkások élelmezését is pénzben fizették a gazdák. A szűkös időkben, főleg a gazdasági válság éveiben ezt a pénzt az egész család élelmezésére voltak kénytelenek fordítani, így a szegényemberek táplálkozása nagyon leromlott, ami az 1930-as évek derekán igen komoly társadalmi, közegészségügyi konfliktusok forrása lett.

36 Korabeli tudósítások rendkívül szegényesnek írják le a két világháború között a debreceni vákáncsosok táplálkozását is. „Haldoklik a debreceni vákáncsos!" - írja 1936-ban a Debreceni Újság tudósítója, amikor kimutatja, hogy egy 10 tagú család évi keresete nem éri el a 150 pengőt, az ilyen körülmények mellett éhhalál fenyegeti a gyerekeket.

369