Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Fehér Ágnes: A történeti és szabadegyházi közösségek életének összehasonlítása

több esetben „megtér", és tagjává válik a felekezetnek. Ez is jól jelzi a társadalomban fokozatosan emelkedő vallásos viselkedésformák térhódítását. A történeti egyházakban a vegyes házasság, ill. a felekezeti azonosság — véleményünk szerint — nem vetődik fel a probléma szintjén. A társadalmi és életkor szerinti tagozódás is igen jellegzetes képet mutat mind a történeti egyházak, mind a protestáns evangéliumi szabadegyházak esetében. A történeti egyházak aktív híveinek zömét az idősebb korosztály képezi. A fiatalok inkább csak az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó vallásos szolgáltatásokat veszik igénybe. Gondolunk itt a keresztelésre, mely az állami névadók száraz, bürokratikus koreográfiájával szemben gazdagabb, maradandóbb emberi élményt nyújt. Az egyházi esküvők egy időben a státusszimbólum egyik kategóriáját alkották, de az utóbbi egy-két évben már feltételezhetően belső, lelki, emberi indítékok is dominálnak a házasságot kötők körében. A szabadegyházaknál a tagság életkor szerinti tagozódása már jóval differenciáltabb képet mutat. A közép-, és fiatal korosztály száma jóval nagyobb, mint a történeti egyházaknál megfigyelhető. A szabadegyházi felekezetek fiataljai nemcsak alkalomszerűenjárnak az imaházba, hanem a tagsági státus vállalása egy életre szóló aktív elkötelezettségetjelent. Az emberi élet fordulóinak rituális szokásai közül három igen jellegzetes, a protestáns evangéliumi szabadegyházaknál. A gyermekkeresztség helyett ezek a felekezetek a felnőttkeresztséget gyakorolják (kivételt képeznek ez alól a metodisták) — , így a gyermek megszületésekor csak egy szerény szertartásra kerül sor a vallásos alkalomkor. Ez az ún. „gyermekbemutatás" szokása. Vagyis a néhány napos csecsemőt „bemutatják" a gyülekezet nyilvánosságának, a prédikátor pedig megáldja a csecsemőt és szüleit, és imát mond értük. A felekezeti esküvő felejthetetlen élménynek számít a szabadegyházi fiatal házasulandók körében. Ilyenkor az imaházakat virággal gazdagon feldíszítik, távoli rokonok és más gyülekezetek tagjai is részt vesznek az eseményen. A társadalmi tagozódás a történeti egyházak esetében — az utóbbi években — nem mutat lényeges változást, a szabadegyházaknál viszont egyértelműen tapasztalható. Főleg a városi közösségekben nagymértékben nőtt a középvégzettségűek, a középrétegek és a diplomás értelmiségiek száma. Még az eredetileg korábban paraszti vagy munkás tömegbázissal rendelkező közösségekre is érvényes ez a változás. Az értelmiségi réteg gyarapodása a szabadegyházi tagság körében egyrészt a társadalmi perspektívátlanság érzése, másrészt az intenzív, maradandó vallásos hitélmény megtapasztalásának köszönhető. A diplomások soraiból kerülnek ki az ifjúsági óravezetők, akik vallásos elkötelezettségük mellett intellektuális képességeikkel is jól megoldják ezt a feladatot. A történeti egyházak és a protestáns evangéliumi szabadegyházak vallásgyakorlata közötti lényeges különbség a következőkben foglalható össze: az egyik oldalon a hierarchikus egyházi intézmény, a maga konzekvens, megújulni lényegesen nem kívánó hagyományaival. A szabadegyházak demokratikus berendezkedése, nyitottsága, családias légköre sokkal inkább lehetővé teszi a vallásos egyén szubjektív képességeinek kifejlesztését, a közösség szolgálatába való állítását — a gyakori megújulási törekvések talaján.