Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Fehér Ágnes: A történeti és szabadegyházi közösségek életének összehasonlítása

tagsági létszámban. A fiatalok részére külön gyermek- és ifjúsági foglalkozások szerveződnek. A zenei életben, az énekkari munkában szintén főleg ők vállalnak feladatokat. A szabadegyházak szinte mindegyike rendelkezik üdülőkkel vagy a hegyekben, vagy valamelyik vízparton. Nyáron és évközben is a fiatalok gyakran találkozhatnak egymással egy-egy üdülési turnus alkalmával. A fiatal generáció mellett az idős emberek is megbecsült tagjai a szabadegyházi felekezeteknek. Betegség, családi gondok, problémák esetén az idős ember maga mellett tudhatja a közösség támogatását, az állam által fenntartott szociális otthonok riasztó légkörével szemben. Az egyes generációs csoportok közötti problémák szinte teljesen ismeretlenek a protestáns evangéliumi szabadegyházak világában, ellentétben a társadalom nem vallásos rétegeinek körében fellelhető olykor tragikus ütközésekkel, konfliktusokkal. Ez a tény nyilván azzal magyarázható, hogy a vallásos közösségekben az egyes korosztályok életmód-, életvitelbeli mintája sok tekintetben azonos vonásokat mutat. A rendszeres, aktív vallásgyakorlat, a gyakori közös együttlét, a közös teológiai alapok szinte észrevétlenül kialakítanak egy standard morális vallásos tartalmú normarendszert, melyhez a közösség tagjai maximális módon igyekeznek alkalmazkodni, így jön létre az ún. felekezeti identifikáció jelensége. A tag tudja, hogy ő egy adott közösséghez tartozik, és ennek a mikrocsoportnak a törekvéseit, érdekeit támogatni és érvényesíteni kell. A felekezeti identifikáció már a gyermekek nevelésében is megmutatkozik, vagyis már az egészen kiskorú gyermekbe igyekeznek belenevelni azt a tudatot, hogy ő egy adott felekezethez tartozik, és ebben a szellemben fog felnőni, gondolkodni, cselekedni. Ez a folyamat egyáltalán nem hat nehézkesnek, vagy erőltetettnek, hiszen a szabadegyházi összejövetelekre már az egészen kicsi gyermeket is elviszik az imaházba, így a gyermek észrevétlenül belenő, belenevelődik a vallásos csoport normarendszerébe, szokásaiba. Az istentiszteletek rendje családias, nem szigorú. A gyerekek kötetlenül ki-be járhatnak az istentisztelet ideje alatt is. Bár ezt legtöbb szabadegyház úgy szokta megoldani, hogy a felnőttek foglalkozásának időpontjában (egy másik helyiségben párhuzamosan) ifjúsági vagy gyermekórákat tartanak. Az ifjúsági óravezetők jó felkészültséggel adják át a bibliai, egyházi tanokat a gyermekek számára, sőt ezeken a foglalkozásokon a fiatalok problémáit is megbeszélik, igyekeznek azokat közös erőfeszítéssel megoldani. A történeti egyházak istentiszteleti rendje jóval szigorúbb, merevebb, zártabb. A szabadegyházi közösségek létszáma kétféle úton gyarapodik. Egyrészt a vallásos csoportok „belülről" termelik ki saját tagsági utánpótlásukat. Vagyis nagy a valószínűsége annak, hogy ahol a nagyszülők, szülők szabadegyházi tagok, ott a gyermekek és az unokák is tovább viszik a családban ezt a vallásos örökséget. Az adott felekezet létszámgyarapításának másik módja a missziói munka eredményekénti „külső" megtérések folyamata. Megfigyelhető, hogy a szabadegyházak többsége szívesebben veszi, ha ún. „világi", tehát addig aktív vallásgyakorlatot nem folytató egyén kerül be közéjük, mintha valamelyik másik egyház tagja pártol át hozzájuk. Úgy vélik, hogy a „hitetlenek" fokozatos nevelése, beavatása a felekezet életébe sokkal zökkenőmentesebb. A szabadegyházi felekezetekben igen tisztán érvényesül az ún. vallási endogámia intézménye, vagyis az a gyakorlat, hogy lehetőleg azonos vallásfelekezetűek kössenek egymással házasságot. Vannak olyan szabadegyházak, ahol ezt szervezeti szabályzatukban ki is kötik, és a vegyes házasságot nem tolerálják, olykor a tagot kizárással is sújtják ennek megszegése miatt. Más szabadegyházi felekezetek már jóval türelmesebbek ebben a kérdésben, bár ideális modellként mindenütt az endogám házasságot ismerik el. A vegyes házasság, az ún. „felemás iga" számtalan probléma forrása lehet. A vegyes házasságokban szinte kivétel nélkül a nő a vallásos, és a férje a „világi". A gyermekek nevelésénél természetesen az asszony a vallásos világnézetet igyekszik érvényesíteni, házastársa viszont jobb esetben közömbös, máskor ellenzi azt. A szabadidő eltöltése is konfliktusokat rejthet magában. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az utóbbi években megfigyelhető az a tendencia, hogy vegyes házasságokban a nem vallásos fél