Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)
Módy György: A debreceni Városi Múzeum
üvegpohara. A 48-as emléktárgyak között pedig zászlók, csákók, jelvények, fegyverek voltak. 1868-ban a gyűjteményeket nyilvánossá tették, mint ahogyan az Értesítő írta: ,,A múzeum a szünnapok kivételével minden vasárnap de. 10—12ig nyitva van a látogatóknak, du. pedig nyáron 4—6-ig, télen 2-től 4-ig." Az 1870-es évektől azonban a látogatási időt teremőr hiányában kurtítani kellett, majd egyik vasárnap az ásványtárat, a másikon az állatmúzeumot és a régiségtárat nyitották meg a közönség előtt. A Kollégium muzeális gyűjteményei közül az ún. történelmi arcképcsarnokról, a metszet- és rajzgyűjteményről, az ide került néhány plasztikai alkotásról nem az én feladatom szólni. A múlt század első felében tehát a Kollégiumi gyűjteményekből nem lett tényleges múzeum, olyan magángyűjtemény sem volt Debrecenben, mely ennek alapja lehetett volna. A sorra alakuló megyei és városi régészeti, történeti és múzeumi társulatok példájára ezért Telegdi Kovács László ügyvéd 1864-ben az általa alapított Debreczeni Ellenőr c. hírlapban debreceni múzeum-egylet és múzeum alapítására hívott fel. A Régészeti és Múzeumi Egyesület tervezetét majd csak 1873-ban dolgozták ki. A városi múzeumot úgy kívánták megalapozni, hogy a tulajdonjog fenntartásával átveszik a kollégiumi gyűjteményeket, azokat kezelik és gyarapítják. Az egyházkerületi közgyűlés ehhez nem járult hozzá, s mint Zoltai Lajos írta: ,,Ez az erőtelen mozgalom akkor éppen úgy elaludt, mint az a másik, amely szintén a hetvenes években a tiszántúli ref. egyházkerület közgyűlési termében egyháztörténeti múzeum alapítását vette célba." Pedig a városi múzeum létrehozásához jó példát szolgáltattak volna az önerőből alakult múzeumok: Nyíregyháza és Gyula 1868-ban, Szombathely 1872-ben, Székesfehérvár és Jászberény 1873-ban és Tiszafüred 1877-ben. Tizenhét évi hallgatás után Zoltai Lajos vetette fel a múzeum ügyét a Debreczeni Ellenőr 1890. december 2-i számának „Vidéki múzeumok" című vezércikkében, a következő év július 23-i számban pedig azt az elgondolását, hogy történelmi múzeumot kell létesíteni. Az ügynek lendületet adott az ezredéves országos ünnepségeken való szereplés. Erre az alkalomra rendelte meg a város Pataky László festőművésztől a debreceni nagyvásárt ábrázoló nagyméretű festményt, Zoltai feladata volt a városi levéltárból a legértékesebb okleveleket kiválasztani és összeválogatni a legbecsesebb régiségeket, pl. ezek között volt a Rickl József Zelmos „Török császár" boltjának 1805-ből való cégére is és számos céhemlék. Bihar megyéből ugyancsak sok régészeti-történeti és néprajzi tárgy gyűlt össze. így vetődött fel, hogy a millenium lezajlása után a visszahozott tárgyakat egy felállítandó múzeumba kellene helyezni. 1896 év nyarán nyílt is meg múzeum Biharban, — de nem Debrecenben, hanem Nagyváradon a Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet alapításában. 1898-ban pedig elszalasztottá a város a Debrecennek felajánlott gróf Kreith-féle Kossuth-ereklye gyűjtemény megvételét, ami mellett pedig Zoltai Lajos több hírlapi cikkben érvelt. 1899-ben Kardos Albert irodalomtörténész egy másik lehetőség felé törekedett: a budapesti Petőfi-ház és múzeum példájára Csokonai-ház gondolatát vetette fel, az akkor már évtizede működő Debreceni Csokonai Kör patronálása alatt. A város segítségét kérte ő és Móricz Pál író is, hogy vegyék meg a Hatvan utcai 23. szám alatti házat, mely Csokonai szülőháza helyén épült. Itt jegyezzük meg, hogy Móricz Pál a Csokonai Kört hívta fel néprajzi múzeum létesítésére is, mert mint írta: a zsibogón egyre több értékes néprajzi tárgy kallódik el.
