Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)
Módy György: A debreceni Városi Múzeum
Múzeum létrehozását indokolták azok a régészeti kutatások is, melyek az 1860-as évektől Debrecenben és környékén folytak. Az általunk már említett Kovács János kollégiumi tanárnak köszönhető, hogy a vidékről sok régészeti tárgy került a Kollégiumba. 1869 nyarán a Sárréten kutatott, és Bojt, Váncsod, Biharkeresztes, Zsáka és Szeghalom határából számos leletet hozott. Nem véletlen, hogy a Zelizy Dániel szerkesztésében 1882ben megjelent a város egyetemes leírásában ő írta „Debreczen vidéke a történetírás előtti korszakban" c. fejezetet. Az úttörők között kell említsük Szántay Aladárt. A budapesti ügyvéd, a debreceni orvos és az Átkosföldön birtokos apja földjén 1869-ben fedezte fel az őskori telepet. Vérbeli múzeumi embernek született, mihelyt tudomására jutott valamilyen lelet, azonnal a helyszínre ment. 1871-ben jelentette meg „Debreczen környékén Bihar megyében és a Hajdúkerületen talált kő- és bronzkori maradványokról" c. kis munkáját. 1882-ben Rómer Flóris és Hampel József Hajdúböszörmény határában a pródi halmon ásattak, 1892-ben gróf Zichy Jenő a híres Ázsia-kutató egy nyugalmazott orosz tábornok társaságában a zárni pusztán az Árkus és a Sárosér összefolyásánál a Köveshalmon ásták meg a később Zoltai által azonosított temetőt, mely az elpusztult középkori Szabolcs faluhoz tartozott. 1897-ben az ekkor már ismert műgyűjtő Löfkovits kért engedélyt a Nemzeti Múzeumtól a Kaba határában lévő népvándorláskori temető sírjainak feltárására. Az ásatást Semayer Vilibald vezette a Nemzeti Múzeum részéről, de a leletek egy részét Löfkovits a Kollégiumnak adományozta. Erről az ásatásról írta első régészeti riportját Zoltai a Debreczeni Ellenőr 1897. október 18-i számában. 1899-ben a nyúlási honvéd gyakorlótéren utászkatonák sáncásás közben sírokra akadtak. A régészetet kedvelő vásárbíró Péter Gábor (az egyetlen ember volt a városban, akinek járt az Archeológiai Értesítő) engedélyt kapott HarapeZtől ásatásra, és 1901-ben ezt el is végezte. Ugyanebben az évben a Csokonai Kör támogatásával Péter Gábor Halápon Maurer Aladár birtokán bronzkori urnatemetőt ásatott. Mint meghívott vendég volt jelen az akkor már országos hírű régész és múzeumalapító Jósa András. E vázlatosan ismertetett kutatások mind egy debreceni régészeti és néprajzi múzeum alapítását ösztönözték, amire a helyi sajtó fel is hívta a figyelmet és a Csokonai Körtől várta a kezdeményezést. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Löfkovits 1902 október 26-án a Debreceni Műpártoló Egyesület közgyűlésén felajánlotta gyűjteményét múzeum létesítésére, valamint annak gyarapítására vállalta tíz éven keresztül évi 500 korona befizetését. Ezt Komlóssy Artúr polgármester-helyettes a december 12-i városi közgyűlés elé terjesztette, ahol köszönetük nyilvánítása mellett olyan határozatot hoztak, hogy az alapító oklevelet az 1903. évi márciusi közgyűlésen kell bemutatni. Mivel Komlóssy a december végi polgármester választáson nem győzött, a személyéhez is fűződő tervből a márciusi közgyűlésre nem lett semmi. De az új kultúrtanácsnok Oláh Károly felkarolta Löfkovits ajánlatát. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége támogatta a múzeumalapítást és 1903 júniusában leküldte Wosinszky Mórt, az úttörő magyar régészek egyikét a ládákba elhelyezett műtárgyak megtekintésére. A tanács már ennek előtte tárgyalást kezdett Milesz Bélával a tiszafüredi múzeum őrével a kiállítás berendezését iletően. A kultuszkormány 80 000 korona segélyt ígért múzeum építéséhez, de kikötötte, hogy előbb meg kell nyitni a múzeumot. Löfkovits életrajzát részletesen megírta Sőregi János 1936-ban, a múzeumalapító halála utáni évben. Nagyváradi tanító családjában született 1863-ban. Az alsó osztályokat ott, a felső kereskedelmi iskolát Debrecen-
