Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

leménye, fel kell figyelni rá. Veres Péter is mindenre felfigyelt, amit országos dolognak látott. Míg az Alföldet szerkesztettem, sűrűn jöttek nyílt postai lapjai, mert nem hagyott írást figyelmen kívül. Gondja volt a vetésre éppen úgy, mint a fiatal írók zsengéire. Senki előtt nem takarta véleményét. Utolsó írása, a „Szárszó", félbemaradt. Pedig a mi szocializmusunk gyökereit, értelmét, igazát írta volna meg benne. Ki folytathatná, amit ő kezdett el? Ki beszélhetne úgy ezrek előtt, hogy ne pisszenne senki, hogy el ne oldalogjanak, mint a lapról olvasók elől. Aki hallgatta, önként hallgatta, aki vállalta, önként vállalta. Nem őt, hanem a népet, a történelmet. Veres Péter benne élt az időben, a történelemben, nem keresett mellékutakat, s nem a szép szavakat kereste kíséretül, hanem a történelemformáló igazat. Még nem tudjuk igazán, hogy ki ment el közülünk. Mi sem, akik első könyvével Az Alföld Parasztságá-val jártuk meg utunkat. Hatalmas volt az érdeklődése, magas az igénye, erős az akarata, mindig megelőzött, de a napot nem takarta el előlünk, hanem felé emelt. Tanított, nevelt, figyelmeztetett szüntelenül, és tanult, önvizsgálatot tartott szüntelenül. Fegyelmezetten élt. Elődei példában és magatartásban? Széchenyi és Kossuth, Arany és Petőfi, így együtt, és nem egyik, vagy a másik. Az örökükbe lépett, pótolhatatlanul. És kire hagyta az örökségét? Kire hagyta Bartók és Kodály? Nem kiemelkedő egyesekre immár, hanem az egész nemzetre. Tanításainak úgy van és lesz értelme, ha az írott szó élő cselekedetté válik, ha úgy megtaláljuk helyünket a világban, mint megtalálta ő. (Megjelent: Magyartanítás, 1969. 3. sz.)