Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

A KIMARADTAK ÉRT Nem számokat és nem neveket jegyzek fel, még nem is versek címeit. Mindennek örülünk, ami a Vargha Balázs gyűjtötte kis antológiában, a Mai Magyar Költőkben megjelent és minden fájdalmasan hiányzik, ami érdeme ellenére kimaradt, ahogy ez már az antológiáknál lenni szokott. Mert a hiánynak nincsen határa. Vajon kinek vessük a szemére? A kiadónak, aki a válogató fiókjába rekesztette a kéziratok másik felét, a műfajnak, mely szinte provokálja a kifogásokat? Ami itt van, jó hogy itt van, de a vidékiek és a más országi magyar költők sorsát mégis szóvá kell tennünk. Még ha kényes is. Mert az ő sorsuk a legmostohább. Negyvennyolc költő és közülük csak kettő él vidéken: Takáts Gyula és Csorba Győző. Nem igaz, hogy csak két vidéki költő érdemli meg, hogy együtt legyen azokkal, akik koruk, hírük, a jó reménység szerencséjével viselhetik a mai magyar költő megbecsülését. Nem igaz, hogy akár a tiszántúli Tóth Endre, Kiss Tamás, Boda István, Danyi Gyula, a dunántúli Pál József, Bárdosi Németh János, a miskolci Bihari Sándor, s a szegedi, szombathelyi költők helyett csak olyanokat hirdet az országénak ez a kötet, akik méltóbbak is az ő helyükre. Hadd ne soroljuk tovább. Nem nevekért, nem városokért, nem a provinciáért, hanem azért kell írni róluk, mert még ma is százszorosan nehéz kiverekedni az igazukat. Egyszerűen azért, mert vidéken rekedtek: ki kényszerből, ki meggyőződésből. Nyoma sincs bennük annak a keserűségnek, ami azelőtt a vidékit a fővárositól elválasztotta. De a törődést, az egyforma mértéket ők is igénylik. Nem dilettánsok ők, helyi körök dédelgetettjei. Legtöbbjük mögött évek, évtizedek alkotásai, kötetek, olvasók és nem egy országosan is maradandó vers. Kiss Tamás már a harmincas évek végén ott volt az Uj Magyar Költők között huszonhármad magával, József Attila, Jankovich Ferenc, Képes Géza mellett; Tóth Endre pedig Gulyás Pál után a legjellegzetesebb, legőszintébb, s nagyon mélyről jött költője Debrecennek. A Mai Magyar Költők közé mégsem kaptak bebocsátást. A lengyel irodalom nem tesz különbséget Varsó, Krakkó és Lódz között. A krakkói irodalmi újság több példányban jelenik meg, mint a fővárosi és egy ország tanul belőle. S példának, régi klasszikus példák után, nemcsak a lengyeleket idézhetnénk. Mai vidéki irodalmunkon nincs mit takargatni. Vidéki lapjaink nemcsak a fiatalok iskolái, de az igényességnek is. Épp oly országos fórumok lehetnének, mint bármely más folyóirat. És nem nagy áldozattal, egy valamirevaló regény kiadási költségével, de több bizalom árán! Ha hiába kerestem Tiszántúlt, Dunántúlt, hiába a csehszlovákiaiakat, ju-