Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

IV. Színházi élet a városban

RÓMEÓ ÉS JÚLIA Az első nagy prózában írt színdarab, Molière Fösvénye, megbukott XIV. Lajos udvari közönsége előtt, egyszerűen azért, mert a nemesség értéktelennek, túlságosan polgárinak, hétköznapinak, alacsonyrendűnek tartotta a prózát. Ma, háromszázhatvan esztendővel Shakespeare első nagy tragédiájának, a Rómeó és Júliának a bemutatója után hat órán át feszült figyelemmel hallgat estéről estére több ezer, munkából jött ember egy vég nélkül ünnepélyesen versbe szedett szöveget, kísér izgatottan egy számára részleteibe semmiképpen nem aktuális témát, s hazamegy azzal a meggyőződéssel, hogy veronai vérmérsékletbe, szokásokba, jelmezekbe bújtatva, soha nem beszélt lírai, drámai nyelvbe öntve, mégis-mégis önmagát látta. Megerősödött nemcsak erkölcsi, de osztálytudata is. Honnan ez az összebékült nagy ellentét? Hát lehetséges az, hogy régi, berozsdált fegyverek újból harcképesek legyenek, lehetséges, hogy megmerevült és megsemmisített társadalmi előítéletekből, szokásokból, évszázadokkal ezelőtt likvidált világnézetből, művészi formából ismét erőt meríthessünk? A példa azt bizonyítja: lehetséges. De vajon azáltal, hogy Shakespeare „örök emberi" érzéseket, helyzetet vitt színpadra? A polgári esztétika azt mondotta, hogy Rómeó és Júlia tragédiája a be nem teljesedett szerelem szimbóluma. És ebben igaza is volt - részben. Ám, ha Rómeó idejében megkapja az üzenetet Mantovában Júliáról, akkor szerelmük kisebb-nagyobb küzdelmek árán beteljesedhetett volna. Merő véletlen, hogy a hírvivőt nem engedik be a városba, s vajon egyetlen s egyszeri véletlenből nőhet ki tragédia, mely nemcsak kora izgalmat leső közönségét elégíti ki, mely nemcsak a XVI. századot igazolta, hanem tükröt tart mi elébünk is? A szerelem kétségtelenül „örök", de korhoz bilincselt a Rómeó és Júliában minden, amiben ez a tragikusan be nem teljesült szerelem gyökerezik, minden, ami miatt két boldogságra született fiatal élete zátonyra futott. Érdekelhet bennünket a veronai erkölcs, érdekelhet az, hogy a feudális apa nem csupán szolgái, de gyermekei sorsával is zsarnokian rendelkezik, hogy a családi viszály, vetélkedés minden emberi kapcsolat teremtésének útját állta, hogy ennek ellenére akadtak felvilágosult jellemek, hogy Shakespeare az emberi viszonyok kútmérgezőjének a pénzt, az aranyat, a kapzsiságot tartja, s csodálattal nyugtázhatjuk, hogy akkor, amikor a nő a monogám családban még feltétlen meghódolásra kárhoztatott a férfi előtt, Shakespeare mert Júliákat ábrázolni, a férfival nemcsak erkölcsileg egyenrangú, de lelkileg, vállalkozó kedvben, tettre készségben, tisztánlátásban, áldozatvállalásban a férfit nem egy esetben felülmúló lányokat, asszonyokat.