Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)
IV. Mézeskalácsos formák
szólták, tökéletesítették készségüket. A mézeskalácsosok faragó tevékenysége igen jelentős. A ránk maradt formák a mesterség nagy kultúrájáról tanúskodnak. A debreceni és karcagi mézeskalácsosok az 1930 —40-es évtizedekben megpróbálkoztak azzal, hogy a formák faragását iparművészekre, faszobrászokra bízzák. Ez azonban nem járt eredménnyel. Az iparművész vagy faszobrász nem ismeri a mézestészta készítéstechnikáját, a tészta viselkedését sütés közben. A különböző síkokat és a díszítményeket nem mélyítették bele kellőképpen a fába, így a tészta ornamentikája sem domborodhatott ki megfelelően. Az ilyen formából készített tészta — a debreceni mézeskalácsosok szójárása szerint — „nem adja jól ki a formát". A faszobrásszal faragott formák alkalmatlanságának ez csak az egyik része. Nem tartjuk megfelelőnek az általuk készített faragásokat azért sem, mert nem a hagyományos díszítőelemeket alkalmazzák, a saját stílusukat viszik bele faragásaikba. Formáikból hiányzik a mézeskalácsosok népi zamata, természetes naivsága és egyszerűsége. 23 Helyesen állapítja meg Viski Károly, hogy a mézeskalácsosok művészete valójában a faragóművészet. 24 S ezzel a faragóművészettel nem sokan rendelkeznek. Azok a mézeskalácsosok, akik századunk tízes éveitől tanulták a mesterséget, már nem tanulták meg a metszést. Végh József azt írja, hogy a harmincas években az Alföld egyetlen mézeskalácsos formafaragó mestere Szikszai Sándor, aki Békésen tanulta a mesterséget és a formafaragást Petneházy Lajos mesternél. Petneházy Lajos viszont Debrecenben Bódogh Gyulánál tanulta a mesterséget és a formametszést. Több általa faragott darab volt Bódogh Gyula formái között. Szikszai Sándor tehát már tanulóévei alatt a debreceni munkatechnikát és metszőstílust sajátította el. Legényévei idején, 1905-ben Debrecenbejutva Bódogh Gyulához — tanítómestere oktatójához — szegődött be segédnek. 25 Bódogh Gyula rábízta a formák faragását. Szikszai Sándor tehát a debreceni faragóstílust követte, képviselte és hagyományozta tovább. A debreceni mézeskalácsosok több általa faragott formál használtak még az elmúlt évtizedekben is. Az utóbbi évtizedekben a debreceni mézeskalácsos mesterek közül csak Kálmánczhelyi Ferenc tudott formái metszeni. Készítményei megtalálhatók a debreceni mestereknél, sőt Karcagon, Nyíregyházán, Berettyóújfaluban és Sárospatakon is. A budapesti Néprajzi Múzeumban is található több formája. Faragásairól a Néprajzi Múzeum népművészeti kiadványában Kemény György elismeréssel emlékezik meg. 26 Készítményeit könnyen ki lehet válogatni — stílusa és jellege miatt — a többi formametszők munkái közül. Az utolsó formát századunk negyvenes éveinek elején faragta. A legidősebb karcagi mézeskalácsos asszony, K. Nagy Istvánné szerint a múlt század hetvenes éveiben Karcagon még nem ismerték a fa formákat. A tésztákat kézzel díszítették. Ezt alátámasztja az is, hogy az 1950-es években egyetlen olyan formát sem találtam Karcagon, amelyet a XIX. század végénél korábban faragtak volna. Kiforrott technikájú, művészi színvonalú formametsző Karcagon nem volt. Ennek talán legfőbb oka, hogy nők képviselték a mesterséget. Egyik-másik mézeskalácsos asszony férje (Cseppentő Lőrinc és Vadai Imre) faragott ugyan formákat az első világháború előtt, de készítményeik eléggé primitívek. A karcagiak legszebb formáit Kálmánczhelyi Ferenc faragta. 27 Nyíregyházán sem volt olyan mézeskalácsos, aki értett volna a formafaragáshoz. Emlékezetük szerint az utolsó formametsző az 1930 körül elhunyt segéd, Váhony Mihály volt. Azt mondták róla, hogy nemcsak a régi minták után dolgozott, hanem újabbakat is készített. 23 Végh i. m. 102. 24 Viski i. m. 327. 25 Végh i. m. 103—104. 3. jegyzet; Borbély László: Szikszay Sándor cukrász és mézeskalácsos. Békés, 1943. 26 Kemény i. m. Bevezetés 27 Szabadfalvi i. m. 1955. 36.
