Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

Bevezetés

BEVEZETÉS A mézeskalácsosok babái, mézesszívei, nyalka huszárai és kerek tányérai nemcsak ízletes csemegéi, hanem sokáig őrzött emléktárgyai is voltak a búcsúkra és vásárokra, tehát a hagyományos népünnepekre járóknak.

1 A zajos vásárokról és a sok szórakozási lehetőséget is nyújtó búcsúkból hazavitt vásárfia és ajándék is legtöbbször mézeskalácsos sátrakból került ki. Itt keresett segítséget a szerelmet ügyetlenül valló legény, amikor megvásárolta a színes, tükrös szívet, hogy helyette beszéljen kiválasztottjának a vásár utáni csendesebb napokon a falra akasztva vagy díszhelyre, a komótra állítva. A szoknyába kapaszkodó gyerekek, a törökméz és perec mellett a mézesbotért és ropogós mogyoróért nyűglődtek anyjuk nyakán. Még alig fél évszázada a melegtől, járkálástól és alkudozástól megszomjazottak vagy a jó vásárra áldomástivók ugyanolyan jóízűen fogyasztották a mézeskalácsos méhsörét, mint az italsátrakban a bort. A búcsúkon sok helyen, különösen az idősebb nemzedék körében, igen nagy kereslete volt a viaszból készített offercknek, amelyek ugyancsak a mézeskalácsosok műhelyében formálódtak fontos kegyeleti tárgyacskává. A bábosok készítették a sonkolyos méz viaszából a díszes gyertyákat, amelyek a tűzhely lobogó vöröses fényével, a fok/ával és a különböző mécsesekkel együtt hagyományos eszközei voltak a népi világításnak. A nagy múltú magyarországi mézeskalácsosságnak Debrecen az egyik jelentős központja. Kiváló minőségű és messze földön híres mézeskalácsot készítettek évszázadokon át és tulajdonképpen készítenek napjainkban is. Ez bizonyára összefügg azzal is, hogy Debrecen mindig híres volt malomiparáról és sütőiparáról. Townson Robert angol utazó, amikor 1773-ban átutazott Magyarországon, megfordult Debrecenben is. Útleírásában így ad hírt a debreceni kenyérről: „.. .könnyebb, fehérebb és ízletesebb kenyeret sehol a világon nem ettem, mint itt. Egy-egy kenyérnek a nagysága — ne higyjék, hogy ez tréfa — fél köbrőf (half a yard cubet)."

2 A híres debreceni perecsütők már a XVII. században társaságokba tömörültek. Az általuk készített darunyak-, zsíros- és vajasperec az elmúlt századokban is kedvelt csemege.

3 A mézeskalács készítésének Európában több évezredes hagyománya van. Már a görögök, majd a római birodalom népei is készítettek ünnepi alkalmakra mézeslepényt, s szokásban volt a méz, mézes italok és mézeskalács áldozása is. A görögök nagyon sok mézet használtak fel áldozataiknál. A Paliasz Athéné templomát őrző sárkánykígyót mézeskalácscsal táplálták, s ha érintetlenül hagyta, szerencsétlenség jelének tartották. Az el nem égetett halottak szájába mézeskalácsot tettek, hogy azzal engesztelhessék ki az alvilág mogorva őrét, a cerberust. Az előkelő halottat mézbe temették el.

4 A rómaiak bacchanáliákon és 1 Bátky Zsigmond: Mesterkedés. A magyarság néprajza. I. 2. Bp. 1943. 320. 2 Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. Bp., 1891. 484. 3 Ecsedi István: A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. Debrecen, 1935. 134. 4 Sőtér Kálmán: A méh és világa. Bp., 1908. I. 23—24.