Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

VII. A vásározás

70. kép. Vásáros láda csatlakozni, azt mondták, ki van a társ. Általában szakmabeliek társultak, de bevettek szükség esetén más szakmájú mestert is. A vásárra menőknek és a fuvarosoknak Debrecenben a Csapó utcán, a színházátjáró sarkán egy fedett kapu alatt külön találkozóhelyük volt. Itt alkudtak meg a fuvarossal. Általában szerdán és szombaton jöttek itt össze. A társulás századunk ötvenes éveiben szokássá lett a nyíregyházi mézeskalácsosoknál is. Karcagon általában minden mézeskalácsos asszony férjének volt szekere, s a vásárokra a saját szekerükön jártak. Vásárra — ha nem nagy távolságra mennek — általában éjjel utaztak. A nyíregyházi mesterek távolabbi vásárokra (Olaszliszka, Legyesbénye, Szentmargita, Szerencs) már pénteken elindultak, hogy vasárnapra odaérjenek. Ha befejeződik aznap a vásár, akkor már este hazaindulnak. A harmincas években, főleg Nyíregyházán és Debrecenben szokásos volt az, hogy egy úton három-négy vásárt végig látogattak. Hideg időben az utazás elég bajos volt a szekéren. Az esőzések, hófúvás, vihar sokszor majdnem elviselhetetlenné tette az utazásukat. „Nem kellemes a vásározó élet, sokszor majd megfagytunk. Ilyenkor leszálltunk a szekérről és szaladtunk utána addig, míg meg nem melegedtünk. Azután ismét felszálltunk" — mondja az egyik mézeskalácsos. Az éjjeli utazás közben a ládák tetején aludtunk. A ládákat általában úgy szoktuk felpakolni, hogy fenn könnyen lehessen ülőhelyet találni. A nyíregyházi mézeskalácsosok azt tartják, hogy jó időben nem unalmas az utazás, tréfálkoznak, mesélnek, rémtörténeteket mondtak, néha énekeltek is. A szekérre való rakodás a következőképpen történt: A szekér aljára a sátordeszkákat rakják, ezek tulajdonképpen az árusítóasztalnak, a pultnak a részei. Ugyanide rakják a rudakat, amely a sátorhoz szükséges. Ha sok ládát visznek, akkor oldalt a lőcsre akasztják fel az összekötött rudakat. A ládákat — amelyekben az árut szállították — a szekérderékba rakták. Ha több ládát vittek, mint három-négy, akkor a derékba rakott ládákra (70. kép) felül raktak még egy sor ládát. A sátor ponyváját gondosan összehajtogatva az ülés alá helyezték. A ládák alakja olyan, hogy pontosan beleillik a szekérderékba. Századunk harmincas éveiben egy-egy vásárra öt-hat ládát is vittek. Később is bele tudták csomagolni azt az árut, amit egy vásáron eladtak. Ládáikat otthon leginkább a kamráikban tárolták. Kereskedelmi körzetről általában nem beszélhetünk a tiszántúli mézeskalácsosoknál. Tudomásom szerint nem volt Tiszántúlon szokásjogilag meghatározva, hogy bizonyos város mézeskalácsosai meddig és hova járhattak el. Csatkai Endre gyűjtéséből értesülünk arról,.