Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

VII. A vásározás

VII. A VÁSÁROZÁS Évszázadokon át, amíg az árucsere újkori formája ki nem alakult, a vásárok és a piacok voltak a kereskedelmi élet rendszeres alkalmai. Messze vidékekről özönlöttek áruikkal a különböző kereskedők, kalmárok, mesterek és a vásárolni szándékozók. Egy 1814-ben kiadott céhiratban olvasható: „Valamint minden külső Mesterembereknek s műveseknek is szabad a közönséges vásárokra megjelenniek, és annak tartásáig portékájukat árulgatniok."

1 A mézeskalácsosok áruinak értékesítése a legutóbbi időkig kizárólag a vásárokon és a búcsúkon történt. A mézeskalácsosok vásározásának szerepére már Csaplovics János is felhívja a figyelmet. Hírt ad arról, hogy a mézeskalácsosok minden országos sokadalmon igen jó vásárt csinálnak. Aránylag keveset árusítanak viasztekercsből és gyertyából. Annál bőségesebb jövedelmet jelent számukra a mézeskalács árusítása, mert senki sem megy el vásárba úgy, hogy egy kis mézeshuszárt, szívet, tányért, halat stb. ne venne gyermekeinek, az otthoniaknak vagy akár a kedvesének. Mindenkinek az a véleménye — Csaplovics János szerint —, hogy rossz vásár az, ahol nincsenek mézeskalácsosok.

2 A debreceni és tiszántúli mézeskalácsosok részére a legjelentősebbek a debreceni vásárok voltak. Ezt tartották a nyíregyházi, de különösen a karcagi mézeskalácsos-mesterek is. Debrecen vásárjogát a 15. század elejétől királyi adománylevelek biztosítják.

3 A 18. század első évtizedéig tartó évi hét, tizenöt napig tartó vásár alkalmával, mintegy százöt napig volt 1 Közönséges czéhbeli czikkelyek. 1814. 35. art. 2 Csaplovics i. m. 1829. 3 Debrecen vásárjogát a XV. sz. elejétől királyi adománylevelek biztosítják. Zsigmond király többször járt Debrecenben Nagyváradra történő utazása közben. 1405. április 2-án Budán kelt adománylevelében szabad királyi város joggal ruházta fel a várost. Hangsúlyozta, hogy mindazokkal a jogokkal élhet Debrecen, mint amilyeneket Buda élvez (Diplomagyűjtemény, 47. szb. Dereceni Állami Levéltár). 1405. június 2-án ugyancsak Budán kelt adománylevelében a debreceni polgárok kérelmére vásártartási jogot is ad Debrecennek (Boldogasszony mennybemenetele: augusztus 15. és Szent György napján: április 24.). Két évvel később, 1407-ben engedélyezte a tizenöt napig tartó vásártartást január 17-én, Antal napján is (Diplomagyűjtemény 52., 59. sz.). Ugyancsak a XV. sz. folyamán, 1466-ban, illetve 1467-ben Szilágyi Erzsébet, akinek Debrecen környékén is volt birtoka, gyarapította a város vásározási jogát a Remete Pál napi és a Barnabás napi tizenöt napig tartó vásárral. Mátyás király 1477-ben Nagyvárad árumegállapító jogát Debrecen városának adományozta (Szimics Mária: A debreceni országos vásárok története. Budapest, 1938. 10.). II. Ulászló 1508-ban Nagyváradon állított ki Debrecen városának egy kiváltságlevelet, amelyben évi hét vásár megtartásának jogát adja meg (Diplomagyűjtemény, 389. sz. ; Boldisár Kálmán: Debreceni vásárok. Debreceni Képes Kalendárium, XXXIV. 1934. 85.). 1717ben szállítják le a debreceni vásárok számát négyre. A század folyamán Mária Terézia és II. József királyi rendeletekkel tiltják meg a vásárok számának emelését. Ennek a Habsburg-ház elnyomó gazdaságpolitikája és az ebben a században többször megismétlődő borzalmas pestisjárvány az oka (Szimics Mária i. m. 25—26.).