Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

VII. A vásározás

a debreceni vásárokon jó eladási lehetőség. Különösen megnő ennek a súlya azzal, hogy egy mester több sátrat is állíthatott fel a vásárokon. Századunk harmincas éveiben nem volt ritka a debreceni vásárokon száz-százhúsz mézeskalácsos sátor. Volt olyan helybeli mézeskalácsos, aki tíz-tizenöt sátorban árusíttatott. A vidékről jövők, a karcagi, nyíregyházi, máriapócsi mézeskalácsosok is állítottak két-három sátrat. A debreceni vásárok helye századok folyamán állandóan változott. Volt külön belső vásárhely, ahol téli időszak idején tartották a vásárokat és volt külső vásártér, amelyet tavasszal, nyáron és kora ősszel használtak a kirakodóvásárok tartására. A külső vásárhely a mai Széchenyi utca végén, a város árkán kívül volt. A belső vásárok a város utcáin (Csapó, Mester, Hatvan és Piac utcák) voltak. A város főutcáján tartották meg a heti vásárokat, ahol a kereskedők és iparosok szintén árusíthattak.

4 A debreceni vásárok a 14. századtól fontos alkalmai voltak az árucserének. Magyarországon haladt át Károly Róbert és Nagy Lajos királyaink idejében a Nyugat-Európát és a Közel- és Távol-Keletet összekötő kereskedelmi út. Ezen szállították nyugatra a keletről hozott, nagy szerepet játszó árukat. Lehetséges, hogy a világkereskedelemnek ez a nagy útja Debrecent is érintette. Debrecen városának a kereskedelemben betöltött szerepe különösen naggyá akkor lett, amikor Nagyvárad helyett Debrecen kapta meg az árumegállítás jogát. A városi tanácsjegyzőkönyvek állandóan foglalkoznak a Szepességről, Cseh- és Morvaországból, Szerbiából és Boszniából jövő kereskedőkkel, szerecsenekkel, örményekkel és izmaelitákkal. A debreceni vásárokon találkoztak az edélyi, felvidéki kereskedők az alföldiekkel és a közép- és nyugat-magyarországiakkal. Itt sereglett össze Tiszántúl négy-öt vármegyéjének vásározó népe. Ez tette mozgalmassá, színessé Debrecen városának a képét évszázadokon át.

5 Az elmúlt évtizedekben évenként négy vásárt tartottak Debrecenben. Ezek közül a legjobb az augusztusi volt. Az őszi és a téli általában a leggyengébb. Legkisebb volt az eladási lehetőség a tavaszi vásárokon. A mézeskalácsos-mesterek vallomása szerint így volt ez a vidéki vásárokon is. A szoros mezőgazdasági munkával terhelt tavaszi idő nagyon megcsökkentette a vásárra járók számát. Levonható ebből még az a következtetés is, hogy a debreceni vásárok forgalmát ekkor már főként Debrecen és Tiszántúl földműves és pásztornépe adta. A karcagi mézeskalácsosoknak is a legkedveltebb vásárhelyük a debreceni vásár volt. Ide vagy saját szekerükön, vagy fogadott szekéren jártak. Ha vasárnap kezdődött a vásár, akkor már csütörtökön este elindultak s pénteken a reggeli órákban érkeztek meg. Délután már ki is pakoltak. „Szombaton délig csak csengett-lengett" — mondta az egyik karcagi mézeskalácsos. A vásár csak délután kezdődött meg és három-négy napig tartott. Szerdán este indultak haza. Szívesen emlékeztek vissza ezekre a vásárokra. Azt mondták, hogy „Debrecenben a nagy tésztát szerették, kevés apraja kellett'\ A debreceni vásároknak ez a jellemzése nemcsak a tésztaféleségek keresletére utal, hanem a vásározások eredményességére is. Valóságos legendákat meséltek a debreceni vásárokról: Volt olyan vevő, aki egykétszáz pengő árú tésztát is vásárolt tőlük, s ezeket küldték külföldi ismerőseiknek. Debrecen város lakossága is igen szívesen vásárolt a karcagiaktól.

6 Egy-egy jó vásárra a 18. században is jól felkészültek. 1725-ben Német Mihály kassai mézeskalácsos-mester azért indított pert az egyik segédje ellen, mert az nem az általa megszabott 82 000 darab mézeskalácscsal, hanem csak 71 000 darabbal indult el Szikszón át Tokajba, és megbetegedése miatt 16 C00 darab eladatlan kaláccsal tért vissza.

7 4 Szimics i. m. 27—48. 5 Szűcs István i. m. 108—109. 6 A bajai mézeskalácsosok is nagyon szívesen emlékeznek vissza a jó csanádi vásárokra: „Oda három kocsi áruval mentem."; Sólymos i. m. 1—2. 7 Rodiczky i. m. 1892. 20.