Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

tént. Minden céhmester számára a megjelenés kötelező volt, s ha betegség miatt nem mehetett el, akkor is be kellett fizetnie a behíváspénzt, amelyet minden alkalommal a céhládában helyeztek el. A távolmaradókat büntették, úgyszintén azokat, akik megválasztásuk után a rájuk kirótt tisztséget nem fogadták el. A gyűlés a céhláda felnyitásával kezdődött. Ezen ünnepélyes pillanat után be kellett szüntetni a dohányzást, beszélgetést; mindenki csak kérdésekre, vagy jelentkezés után szólalhatott meg. Nem szabad volt egymás szavába vágni, egymást gyalázni, illetlen kifejezéseket használni, tehát meg kellett őrizni a gyűlések ünnepélyességét, komolyságát. 2. Az artikulusok részletesen leírják a céhépítés feltételeit. A céhbejutás első feltétele az inasévek letöltése. A 10—14 éves gyerek rendszerint apjával jelentkezett annál a mesternél, akinél tanulni akarta a mesterséget. A mester megvizsgálta testi, szellemi rátermettségét, azt, hogy tisztességes családból származott-e, s végül, hogy szülei szabad emberek-e, akik nem tartoznak földesúri függés alá. Ha a gyerek ezután 1—2 hét próbaidőt is sikeresen kiszolgált, akkor a mester — a céhmesterjelenlétében — szegődtette. A szíjgyártók már 1717-ben írásba foglalták a szegődtetés feltételeit, s ezt — többszöri kisebb-nagyobb módosítással — mindvégig megtartották. Az inas három évig tanulta a mesterséget. Ezalatt lényegében belép mestere (Debrecenben „gazdája") háztartásába, tehát mesterének mindenben köteles engedelmeskedni. A mester, vagy a felesége utasítására végzi a háztartási munkákat, nyáron a mester családjával együtt megy aratni, őrzi és gondozza a mester háziállatait, segédkezik a konyhán, stb. A céh ugyan szorgalmazza, hogy a mesterek az inassal a mesterség minden titkát megtanítsák, de évszázadokon át bevett szokás volt, hogy elsősorban az inasnak kellett szemfülesnek lenni, hogy a mesterség titkait az idősebbektől ellesse. Az inas a mesterét el nem hagyhatja, köteles kb. hajnali három órától este 8—9 óráig a mester által kiszabott munkát végezni. (Egyes artikulusok még azt is kimondják, hogy este a látogatásra menő mestert az inasnak lámpással el kell kísérni, s ha a mester közben lerészegedne, az inas köteles haza vezetni.) Még az 1797-ből való inasszegődtetési forma is kimondta, hogy az inasnak semmiféle dögöt érinteni nem szabad, hasonlóképpen el kell kerülnie a hóhér által kivégzett emberi holtestet. Esténként az utcán nem csatangolhattak, kocsmákba nem járhattak, káromkodását, de még hangoskodását is szigorúan büntették. Indokolt esetben a mester megverhette inasát. A XIX. század negyvenes éveitől már tanácsi határozat szól róla, hogy az inasokat mezei és szőlőmunkára nem szabad befogni, de ez többnyire írott malaszt maradt, mert az inasokat a mesterek egészen 1945-ig mindig foglalkoztatták, legalábbis a háztartási munkákban. Az inas lényegében fizetést nem kapott, de a beszegődéskor a „gazda" köteles volt letenni a céhládába „12 pénzt". Ezenkívül évenként meghatározott ruhadarabokat, szűrt, csizmát, fehérneműt kellett adnia az inasnak. Ha az inas rongyos, piszkos ruhában járt, az a mester szégyene volt. Három év múl va köteles volt az inast felszabadítani. Ekkor két forintot kellett fizetni az inas részére. Debrecenben minden szíjgyártó mester maximum két inast tarthatott egyszerre, illetve rajta kívül fogadhatott még úgynevezett „pénzes inast", akiért az inas szülei tanulópénzt fizettek. Az ilyenek valamelyes előnyösebb helyzetet élvezhettek, mert nem kellett a mester háztartásban házi-, vagy mezei munkát végezni. Ezáltal tanulóidejük is két évre csökkent. A felszabadult inas mesterétől ajánlólevelet, (kundsehaft) kapott, s ezzel beszegődhetett valamely mesterhez legénynek. A szíjgyártóknál kötelező volt a vándorlás is, különösen azt vették jó néven, ha felvidéki, vagy külföldi királyi városokban gyakorolta a legény tovább a mesterséget. Természetesen, debreceni mesterek is fogadtak más városokból érkező vándor legényeket. Már a XVI. századi céhlevelek is megengedik, s ezt az 1738-as megerősítés is elfogadja, hogy a legények legénytársaságot alkossanak, akik maguk közül dekányi választhat-