Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)
Balogh István: Ecsedi István emlékezete
Balogh István Ecsedi István emlékezete Egy hete múlt száz éve, hogy megszületett, és már majdnem egy fél évszázad óta nyugszik a Köztemető tölgyfái alatt, ha valóban nyugodalmat talált doktor Ecsedi István. Temetése napján Gulyás Pál így búcsúztatta: Még egyszer feléd kiáltok, Doktor hortobágyi pásztor, Ki elindultál világgá A hortobágyi határból. Mikor temették, az egész város búcsúztatta, mintha érezte volna, vele sírba szállott az elmúlt debreceni cívisvilág egy darabja. Ez lényegében igaz is volt. Temetése napján nem csupán a koporsóra hulló hantok dübörgését lehetett hallani. Az az irányzat, amely ellen a 20-as évek elején olyan kitartóan harcolt, amiért éveken keresztül vállalta a számára csak kiábrándulást hozó politizálást, éppen a halálát megelőző hónapokban jutott Debrecenben uralomra, mondvacsinált perrel seperve el a debreceni gondolat jelképes képviselőjét. Ennek a körülménynek nem kis része volt abban, hogy tudományos működése csúcspontján, legtermékenyebb korában, 51 éves fejjel hanyatlott sírba. Akkor már az a Debrecen, amelyben született, felnőtt, és amelynek életét szentelte, már maradványaiban is eltűnőben volt. Élete munkáját hagyta befejezetlenül. A két világháború közötti korszak Debrecen kulturális életében két maradandó intézményt hozott létre, az egyetemet és a Déri Múzeumot. Ecsedinek mind a kettőhöz volt köze. Az elsőnek magántanára, a másiknak megalakulása után első igazgatója volt. Az új, a város szellemi élete központjának szánt kulturális intézmény kereteit az ő hétéves igazgatása kezdte kitölteni tartalommal, de korai halála miatt, több más nagyszabású tervei mellett ez is befejezetlen maradt. Az ezután következő idő, majd a háborús évek következtében a nagy jövőjűnek szánt intézmény élete csupán az ott felhalmozott értékek átmentésére volt elegendő. Sokágú tevékenysége mellett földrajzi tankönyvíró is volt. Pedagógiai működése során azt vallotta, hogy a földrajztudomány az embernek a természeti környezet erői felett aratott győzelmét hivatott ábrázolni. De ezt a folyamatot csak úgy lehet érzékeltetni a tanulókkal, ha minél jobban megismerik szűkebb környezetüket, és innen kiindulva fokozatosan táguló koncentrikus körökben ismerik meg a hazájuk, az európai földrész, majd az egész föld leírását. Tudományos kutatásában is ez a cél vezette. Fiatalon — még harmincéves sem volt — megírta kora földrajztudományának színvonalán szülőföldjének, a Hortobágy pusztának máig forrásértékű enciklopédiáját, amely az emberföldrajz és a születőben levő magyar nép-
