Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Olsvai Imre: Ecsedi István helye és eredményei a magyar népzene feltárásában

Ol svai Imre Ecsedi István helye és eredményei a magyar népzene feltárásában Az a nagy lendületű, széles látókörű íéltárómunka, amely Vikar Béla fonográfos népzenegyűjtésével kezdődött meg, 1921-ig mintegy 8000 magyar népi dallamot rögzített hitelesen (java részüket szöveggel, kis részüket pedig hangszeres előadásban). Akár tudatosan tervezték el, akár önkéntelenül igazodtak egymás gyűjtőpontjaihoz, tény, hogy — Vikár Béla, Sebestyén Gyula, Seprődi János, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Garay Akos, Lajtha László, Molnár Antal és még jó néhányan mások is — igyekeztek a magyar nyelvterület legkülönbözőbb tájait felkeresni, kivált a peremvidékeket. A moldvai csángók kivételével — akiket 1914 nyarára iktatott terveibe Bartók, de közbeszólt a világháború — mind a négy bartóki zenedialektus-területen történt feltárás. Ahhoz viszont a gyűjtők száma s amindössze negyed évszázados hőskor kevésnek bizonyult, hogy valamennyi megyébe, valamennyi néprajzi-földrajzi tájra jusson kutató. Bartók Béla 1920/21-es kimutatása szerint melyet alapvető munkájának, A magyar népdalnak függelékében közölt — a Hortobágyról egyetlen dallam sem került be, sőt az egész Hajdú megyéből is csupán egyetlen helység, a Debrecentől északkeletre fekvő Hajdúsámson szerepel 59 dallammal; Szabolcsból öt helység 13 dallammal; Szolnok megyéből három (csupa jászsági) helység 86 dallammal; valamivel jelentősebb Heves és Borsod megye Tisza menti, síksági része, melyet kilenc helyről 208 dallam képvisel. A Hortobággyal érintkező területeken tehát történt ugyan néminemű gyűjtés, de a nagy puszta még néma volt. Gazdagabb alföldi anyagot nem a közvetlen szomszédság, hanem Vikár, Bartók és Kodály békés—bihari gyűjtése hozott: tizenkét helyről 835 dallam, ebből 247 egyedül Nagyszalonta városából. Ecsedi István és Bodnár Lajos hortobágyi dalgyűjtése nagy fehér foltot tüntetett el, már ezért is úttörő jelentőségű. Növeli súlyát, hogy ez az anyag nagy részben pásztoroktól származik, de a kisebb rész is pusztán lakó földművesektől, illetve egy pásztoroknak muzsikáló paraszthegedűstől. A több mint félezer dalból, helyesebben versszakból legalább 51 került fonográfra (bár lehetséges, hogy ennél jóval több). Kiemelkedő értékű ez a felvett anyag, mert stílusarányaiban is messze kimagaslik a magyar átlagból, sőt még a 150 dallamos erdélyi válogatást is felülmúlja! Az arányok ugyanis a következőképpen oszlanak meg: A osztály. régi stílus B osztály, új stílus C vegyes osztály Bartók—Kodály: Erdélyi magyarság. Népdalok. (150 dallamnyi válogatás, csupa vokális, strófikus dal; lezárva: 1921, megj.: 1923) 25% 22% 53% A teljes magyar gyűjtés 1921-ben (Bartók A magyar népdal alapján) 12% 37% 51% A teljes magyar gyűjtés 1934-ben (Bartók: Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje alapján) 9% 30% 61% Ecsedi—Bodnár : Hortobágyi pásztor- és betyárnóták 47% 18% 35" „