Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Olsvai Imre: Ecsedi István helye és eredményei a magyar népzene feltárásában

A hortobágyi kiadvány 51 dallamnyi válogatás, melyből 24 dallam régi stílusú, 9 dallam új, 18 pedig vegyes osztálybéli. A teljes gyűjtés stílusarányairól nem tudhatunk bizonyosat, de valószínűnek tarthatjuk, hogy az nem terel lényegesen a válogatott anyagétól. A válogatás szempontjairól és mértékéről sincs pontos adatunk, Ecsedi mindössze így szól erről a mű előszavában: „Mindenfelől nagy érdeklődés kísérte munkámat, s midőn 1926. január 19-én a debreceni Tisza István Tudományos Társaság felolvasóülésén szemelvényeket mutattam be belőle, óriási embertömeg nem remélt nagy érdeklődéssel hallgatta végig. Ezután több helyen mutattam be nagy sikerrel gyűjteményem javát. Ez a nagy érdeklődés bátorít arra, hogy a nótákat válogatva a magyar közönség elé bocsássam.'' A válogatás eredménye 199 „főszövegi" dal-, illetve versszakközlés és — többnyire a lapalji jegyzetekben— 13 variáns adatközlése. A 199-ből 51 a kottás közlés, 88 darabnál pedig dallamutalás olvasható, 65 darab dallamáról viszont nem tudunk meg semmi kézzelfoghatót. Azt gyanítom — nem annyira Ecsedi és Bodnár személyének és életének, mint inkább sok tucat gyűjtő munkamódszerének ismeretében —, hogy a dallam nélkül közölt szövegversszakok eleve dallamtalan gyűjtések, mégpedig nagy részben vagy egészben ún. puszta fülű lejegyzések ; míg az utalásos versszakok vagy csak helyszíni megfigyelések, vagy fonográffelvételek. A 199, illetve 212 közölt adat burkoltan jóval több gyűjtött változatot, változattöredéket képvisel, ezeket Ecsedi István ötvözte-pászította össze. Ismét idézem őt: „Megállapítottam azt is, hogy több nóta alakilag egyforma, tartalmilag pedig egyik a másikkal függ össze. Ezeket megpróbáltam összeilleszteni, sokszor egész szép pásztor- és betyártörténetek jöttek ki. Néha észrevettem, hogy két nóta közt valami tartalmi hézag van. Ilyenkor kerestem a közbeeső nótát. Néha hetekig énekeltettem, és a közbeeső nóta csak megkerült. Sok fáradság után rájöttem arra, hogy e pusztuló világban legtöbb egyes nóta egy-egy történet töredéke. Már nincs meg az az ember, aki az egészet vagy nagy részét el tudná dalolni. Ez a töredék is rövid idő múlva kivész... A betyárnóták nem egyszakaszosak, hanem egész szép balladákká, románcokká nőtték ki magukat. A betyárvilág megszűnt, a betyártörténetek feledésbe mentek ; ma már csak egyes töredékek maradtak meg az öreg pásztorok emlékezetében. A gyűjtőnek nagy és nehéz munkát ad ezeknek a töredékeknek az összerendezése." Az összeillesztő munka, helyesebben: az ezt igénylő és megvalósító szemlélet jellegzetesen múlt századi, romantikus szemlélet. Kifogástalan műalkotásokként igyekszik közzétenni a gyarló, gyakran töredékes valóságot ; — legszebb, legsikerültebb példája ennek a szellemi erőfeszítésnek Elias Lönnrot Kalevalája. Félreértés ne essék: a művészi tökéletesség keresése és annak közreadása önmagában nem hiba, sőt néha egyenesen szükséges. Az a hiba, ha tudományos adatközlés helyett és gyanánt találunk rekonstruált, összedolgozott anyagot. Szerencsére a közölt dallamokban semmi beavatkozás nem történt, azokat Bodnár Lajos a legjobb tudása szerint kottázta le, így azok dióhéjban is igen hitelesen tükrözik a század eleji hortobágyi pásztortársadalom zenei hagyományát, annak összetettségét. A stílusarányokból láthattuk a régi hagyomány erős jelenlétét, sőt az sem túlzás, ha úgy mondom: abszolút többségét! Mert bár az 1921-es értelemben vett bartóki A osztály csupán 47%-ot tesz ki, néhány C osztályba sorolt kolomejkaritmusú ötfokú és különféle ritmusú ugor-ereszkedő nem ötfokú dallam szintén a régi hagyományba tartozik. Bartók és Kodály ugyanis a harmincas évek végétől feloldotta, tágabb értelemben használja az 1921-es „régi stílus" merev határait; — VargyasLajosnak és Szomjas-Schiffert Györgynek ugor réteget, siratóhatást feltáró kutatásai pedig az ötvenes évektől kezdve még több C osztályba sorolt dallamtípusban fedték fel népzenénk keleti örökségét. Ebben az értelmezésben a régi hagyomány 55%-kal szerepel a Hortobágyi pásztor- és betyárnóták közölt dallamai között. Hat évtized további gyűjtőeredményei elmélyítették és fényesen igazolták Ecsedi István anyagának jelentőségét, jellegzetességeit. Valóban a Debrecennek van egy vize s a Kiszáradt a tóbúl a két legjellemzőbb dallamtípusa e tájnak ; már akkor is megmutatkozott jelentőségük,