Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Ujváry Zoltán: Az életképeket és útirajzokat író Ecsedi István

A hatás tekintetében nem érdektelen a Káplár Miklóssal való szoros kapcsolata, barátsága. Mindketten a Hortobágy szerelmesei voltak. Káplár képekben, Ecsedi írásban örökítette meg az utókor számára a hortobágyi puszta életét. Ilyen előzmények és környezet hatása alatt alakult Ecsedi szemlélete, figyelme és érdeklődése a népélet írói ábrázolása terén. Életképírói munkásságának jellemzője s egyben megkülönböztetőjc is a többiektől a mindenféle romantikától mentes, inkább száraz, mint érzelmes, tárgyilagos leírás, a földrajzi szemlélet előtérbe állítása. Azok a kerettörténetek, históriák, amikbe beállítja leírásait, általában egyszerűek, inkább tényközlőek, reális szereplőkkel, konkrét időpontokkal, helyszínekkel, logikus következtetésekkel, frázistalanul, stílusát tekintve egyszerűen, világosan előadva. Gyakran tőmondatokban fogalmaz, közérthetően és nagy kifejezőerővel. A líraiság és a száraz tényközlés sajátosan vegyül írásaiban. Amint említettem, sorrendben az első ilyen tárgyú kötete a Poros országutakon. Célkitűzését így fogalmazza meg az Előszóban: „Ekönyv úttörőnek indul abban a nagy munkában, mely az alföldi kutatókra vár. Nemzeti missziót kíván teljesíteni. Megismerteti a magyar földet a magyar nemzettel. Feltárja érdekességeit. Érdeklődést akar kelteni az Alföld és annak lakói iránt. Vezeti a tudóst az ősi magyar források felé, könnyű, egyszerű irályéival szórakoztatja az egyszerű olvasó lelkét." Fontos cél tehát a figyelemfelkeltés az alig ismert népi kultúra iránt. És még valami: a néplélek megismertetése, olyan rejtélyek feltárása, amelyek ismeretlenek a nagyközönség előtt. Amint írja : „Az a kevés etnográfus, aki olykor a magyar földet járta, inkább csak a szorosan vett szakszerűséget kereste. Elhaladt a kedves vonzó képek mellett. Én figyeltem a magyar földet. Megtanultam vele beszélni. Szólott hozzám a magyar föld, s megértettem szavát. Beszéltem a föld népével is, az egyszerű magyar lélekkel, melyet nem érintett a rohanó kor szele. Első látásra különösnek tűntek fel egy régi világban letűnt korszak kései emlékei. Jártam a pusztát forró nyárban. Por lepte be izzadt arcomat. Ha néha próbára tette is akaratomat, lelkemet Istenhez emelte az elhagyatottság, a mindenség megrázó ereje, a körültem tomboló színes képek ezer vciltozata. Ha fáradt testemet megpihentettem a dús pázsit ölén, a csillagos ég ezer szemével vigyázott rám a hűs éjszakán. Kint voltam csikorgó télen, mikor hóvihar kergetett utamon. Az ismerős, csendes tanyák meleg boglyakemencéi ölelve vártak éjjeli szállásra. S a zúgó szélvész egész éjjel sírva, ordítva kereste elveszett társát — engemet. Virágfakasztó tavaszutón nyári zivatar vert végig az országutakon. Dalolva keltem újra utamra, ha a barátságos Nap megszárított. így jártam én és járok most is poros utakon. Társsal vagy egyedül: mindegy az nekem. Amit látok, hallok, feljegyezgetem s átadom megőrzés végett magyar népemnek" (3—4. 1.). Szép meleg lírai sorok ezek. Jól érzékeltetik Ecsedi finom lelkiségét, a nép iránti szeretetét és ragaszkodását. Némi rezignációval mondja: „Nem ambicionálta a magyart a magyar föld. Inkább elmentek távol Ázsiába kutatni. Ez hozott hírt, nevet, dicsőséget" (43. 1.). A Poros országutakon 25 főfejezetre tagolódik, amelyekben összesen 121 „kép", történet, hosszabb-rövidebb, sokszor csak villanásnyi leírás örökít meg ugyanannyi témát, látott, hallott emléket, esetet, jelenséget, néprajzi érdekességet és a nép életéről, a haza, az ország sorsáról való meditációt. A kötet lapjain Ecsedi nemcsak a Hajdúság népéről, a hortobágyi pásztorokról, a puszta életéről ír, hanem más utazásainak, kutatóútjainak emlékeiből is közöl érdekes részleteket, így pl. a Bodrogközről, az ottani lápi világról, halászéletről, szigonyozásról, primitív tűzgyújtásról, hamuban sült halról, kövön sült tésztáról stb. A Balaton körüli utazásának emlékeit, az alföldi embernek a nagy vízről való gondolatait is feljegyzi. A távolról jött ember jó érzékével veszi észre: „A Balatonnak nagy jövője van." De arra is ráérez, hogy az üdülőkön, betegeken kívül a pénzemberek, spekulánsok özöne is ellepi a Balatont (70. 1.). Az úti élménybe így vegyül a társadalomkritika. Ecsedi útirajz-, életképközlései a valóságnak megfelelő hitelességűek. A gyakran szo-