Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Ujváry Zoltán: Az életképeket és útirajzokat író Ecsedi István

ciográfiai pontosságú leírást egy-egy tájleíró, időjárásra, természetre utaló részlettel élénkíti, teszi elményszerüvé, s talán úgy is mondhatnánk, szépirodalmi ihletettségűvé. Ezekkel szinte háttérrajzot ad a témának, mintegy bevezeti vagy éppenséggel kiegészíti. Az egyik tiszta élményanyagot így kezdi: „A herepi Holt-Tiszánál fülledt levegőjű füzesben pihenünk. A Nap égetően süt kívül. Nincs még csak szellőfuvallat sem. Az óriás legyek, pőcsikek hűvösre húzódnak. A zöld levelek alján pihenve lesnek a zsákmányra" (20. 1.). Egy másik helyen a Hortobágy életét is befolyásoló nagy szárazságot érzékelteti: „A derült ég teljesen kisimulva. Sehol egyetlen fellegfoszlány, mely néhány pillanatra elfedné elölünk a nagyon is barátságosan mosolygó júniusi Napot. A kánikula olyan hőséggel borul az alföldi tenyészetre, hogy ez bágyadtan kéri az enyhítő esőt" (43. 1.). De a derű, a természet megújulása, az emberek bizakodása is szép lírai sorokban jelenik meg : „Még hűvös, de szép az áprilisi nap. Az éles tavaszi szellő neki-neki fut az alföldi rónán. Megborzongatja az ember hátát. A Nap bujdosik az irigykedő fellegek közt. Már megmozdult a föld. Tavasz van. A fű bágyadt, beteges, de haragoszöld. A pacsirta még későn kél, a gólya ott gubbaszkodik fészkében. A földműves nép sapkában, felsőruhában dolgozik szanaszéjjel. Tavasz van, a nagy föltámadás" (66. 1.). Mindezek a képek Ecsedi írói stílusát jól illusztrálják. Ha ezt a műfajt tovább műveli, minden bizonnyal nagyobb sikereket ér el. A következő kötettel, a Hortobágyi életképekkel azonban lezárult az ilyen természetű írásainak sora. A Hortobágyi életképekben — melynek címében is jelzi a műfajt — az előzőtől lényegesen eltérő fejezeteket olvashatunk. Az ebben közölt írások lényegében elbeszélések. A szerző egy-egy néprajzi témát, jelenséget írói fantáziával színezett keretben mondja el. A néprajzi hitelesség nem kétséges, azonban a tárgyról szakmai szempontból keveset tudunk meg. Csak egy példát említek. A Hogy készül a Hortobágyon a birkapaprikás című írásból (37— 44. 1.) pontosan nem tudjuk meg, hogy valójában hogyan is készül. Ez nem is célja az írónak, hiszen akkor néprajzi leírást kapnánk. A téma voltaképpen csak keret arra, hogy a szerző a birkapaprikás készítése közben elbeszélgessen az angyalházi pásztorokkal, és élvezetes leírást nyújtson a karám körüli életről. Ezekben az írásokban Tömörkény elbeszéléseihez közelít, s nem egy életkép szépirodalmi mintája ennek a műfajnak. Szereti és szívesen alkalmazza Ecsedi a természetből vett képeket, hasonlatokat. Táj- és természetleíró részletekkel a Hortobágyi életképek majd minden fejezetében találkozunk. Gyakran lírai sorok ezek, mint ahogy láttuk az első kötetében is. Pl. „A tavasz vidul. A fű kipezsdül. Most hajtanak a Hortobágyra. . . A tavaszi napfény veri a pusztát. Hűvös meleg van. A tavaszi szél vadul nyargal keresztül a rónán. A sötétzöld vetés hajbókol a nagy úr előtt. A szép fehér tanyák barátságosan mosolyognak az útfélre. Kacag az ébredő természet" (Kihajtós a Hortobágy pusztára, 3. 1.). A Hortobágyról olyan szépen ír Ecsedi, hogy talán senki úgy előtte s utána. Nem a stílusra, az írói fogalmazás választékosságára kell itt gondolnunk, hanem arra a mélységes szeretetre, ami minden hortobágyi életképét áthatja. Sok rangos író írt már a Hortobágyról, de belülről úgy, mint Ecsedi, senki sem látta. Búcsúzóul az életképektől, idézzük fel, hogyan látott egy őszi napot a Hortobágyon: „A Hortobágy puszta most szebben virít, mint egy jó tavaszon. A fű magas. Az óriás puszta dús-selymes szőnyeggel van bevonva. Sötétzöld a haja. Puha ölében heverésre hív. Ősz van. A gondos természet pótolni akarja, amit a nyár elején elmulasztott. Tarka virággal szórta tele a szép Hortobágyot. A korpafű hófehér fejével integet. A sárga bóbitás szikfű színesíti a gyér füvezetet. Színes, de nem illatos már. Késői virágzás. A vadnefelejcs, kökörcsin, gelicetövis tarkítják a vadvirágdíszt. Amaz lent virít, ez feltartja fejét. Vigyázz! Mert a virág mögött tűhegyes tüske les. Megszúr, amíg cirógatod. A víztelen mélyedéseket a szikisóska égszínű virága pompásan rakta ki. A fecskék is készülnek már. A telefondrótokat ezrével ülik tele. Hangosan beszélgetnek, tanakodnak, csevegnek. Egy öreg