Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Varga Gyula: Ecsedi István és a népi táplálkozás kutatása

dag, de a néptől távolabb élő kutató számára megközelíthetetlen, hatalmas élményanyag feltárása. Leírásai élményszerűek, néha szinte anekdotázó jellegűek. Szívesen használ népdalszövegeket, népi szólásokat s nemegyszer szubjektív megjegyzéseket. Könyvét a későbbi kutató éppen ezért csakis cédulázva s az egyes részletek forráselemző kritikájával használhatja. Ott, ahol bizonyosan saját élményeit írja le, az adott szituációban közléseit feltétlenül hitelesnek kell elfogadnunk, a másoktól átvett múzeumi vagy levéltári hivatkozásokat érdemes ellenőrizni. Maga még nem fogalmazhatta meg egzakt pontossággal a tiszántúli étkezési szokások teljes néprajzát, hiszen ehhez nem állt elég anyag rendelkezésére, de felismerte azokat az alapvető mozzanatokat, melyek a népi táplálkozás kutatásának ma is alapvető kérdései. így ph 1. Felismerte, hogy az ételféleségeknek „rangsora"* van. Ennek megfelelően az ünnepi és a köznapi étrendek eltérnek egymástól. Vannak külön alkalmakhoz kötődő étrendek. 2. A napi étkezéseknek „rendje"" van. Ritkábban és régebben, főként télen ismert volt a napi kétszeri étkezés, de leginkább a napi háromszori étkezés honosodott meg. Szintén nem jellemző a napi többszöri étkezés. 3. A napi étkezéseknek is van egy fő mozzanata. Ez rendszerint a dél, nyári munkaidőben az este. Míg a mellékétkezési alkalmakon legtöbbször megelégedtek „száraz" koszttal vagy egytálétellel, esetleg maradékkal, a főétkezéskor mindig igyekeztek „főtt ételt" enni. Ezen belül is legelső helyre a „levesétel" került. Ecsedi István tehát úttörő munkát végzett a népi táplálkozás kutatásában is. Hatalmas mennyiségű adatpublikációját ma is használják, így a mű ma is alapvető kézikönyvünk.