Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Szabadfalvi József: A paraszti állattartás és pásztorkodás kutatásának eredményei Ecsedi István munkásságában

A kezdeti, mondhatnánk tájékozódó lépések után hozzákezdett a hortobágyi pásztorkodás monografikus tanulmányozásához — 1913-ban és 1914-ben —, egymás után írta és jelentette meg tematikus értekezéseit. A Néprajzi Értesítőben (XIV. 1913. 192—218.) első alapos leírását adja a hortobágyi pásztorenyhelyeknek, Nomád pásztorenyheiyek a Hortobágy pusztán címmel. Munkáját német nyelven is megjelentette a Néprajzi Értesítő mellékletében (Unterkünfte für Herden und die Hirten im Hortobágy. Anzeiger, XII. 1913. 5.). Egy évvel később ugyancsak az Értesítőben adta közre több mint kétíves értekezését A hortobágyi pásztorviselet címmel. A debreceni Városi Múzeum jelentéseiben (Debrecen, 1913. 48—50.) — ugyancsak 1913-ban — látott napvilágot a Hortobágyi pásztorkészségek című tanulmánya. Ugyanitt 1914-ben a kutatásról számolt be Néprajzi tanulmányok a hortobágyi pusztán (Jelentés... 1913. Debrecen, 1914. 42—48.). Az Urániában, 1914-ben két írása is megjelent A hortobágyi pásztorépítmények (XV. 1914. 65—70.) és a Pásztorok étkezése a hortobágyi pusztán (XV'. 1914. 126—129.) címmel. Hortobágyi kutatásait igen hamar, már 1914-ben kötetben is közreadta A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914.) címmel. A könyvben helyet kaptak az előbbiekben már elősorolt, 1913-ban és 1914-ben megjelent tematikus tanulmányai: A nomádpásztorenyhelyek...,, A pásztorok étkezése.. ., A hortobágyi pásztorkészségek és A hortobágyi pásztorviselet című korábbi tanulmányai külön fejezetet alkotnak. Hortobágyi könyvének első 70 oldala 1908-as doktori értekezéséből nőtt ki, a tematika jórészt megegyezik, az egyes témákat azonban részletesebben, alaposabban tárgyalja. Az előszóban (IV. oldal) munkájáról Ecsedi István így vall : „E szerény tanulmány igényei nem nagyok. Az eddig elért eredmények és felkutatott adalékok alapján kiegészítve több évre visszamenő saját megfigyelésem és kutatásaim anyagával az antropogeographiá-nak kíván szolgálatot tenni." A könyvben azonban újabb kutatásai is helyet kaptak. Az I. fejezetben fejtette ki — azóta is élő — teóriáját a Hortobágy szó etimológiájáról, mely szerint az a Horth és Bágy középkortól fellelhető helynevekből vezethető le. A geográfus tanultságú Ecsedi etimológiáját a nyelvtudomány — újabb adatok birtokában is — lényegében máig elfogadja (Kiss L., Hol tart a Hortobágy név etimológiájának vizsgálata. Műveltség és Hagyomány, XV—XVI. 1972—1974. 21—29.). A hortobágyi szikseszedés kapcsán — igen sok történeti adat elősorolásával — leírja a debreceni salétromsavfőzést (36. skk.). Újonnan írott része a könyvnek a VI. fejezet, amelyben — Zoltai Lajos hathatós segítségével — a táj régészeti és történeti kutatásait foglalja össze. Számba vette az akkorra már felkutatott középkori falvakat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a táj képe a középkorban más volt. Itt említem meg, hogy Zoltai Lajos később, 1925-ben publikálta — korábbi kutatásai alapján — összefoglaló tanulmányát a Hortobágy településtörténetéről (Zoltai L., Egyházas és egyháztalan falvak... Debrecen, 1925.). Ugyancsak itt jelent meg Az állatgazdaság történeti áttekintése a Hortobágy pusztán című fejezet. Ebben fejti ki a honfoglaló magyarság lovasnomádságát, a magyar, majd debreceni lótenyésztés és pásztorkodás történeti adatait. Igen szemléletes a leírása a lovak színéről, termetéről és tulajdonságairól, a bilyogokról stb. Rövid fejezetben foglalkozik a pásztorokkal, majd a XIII., az utolsó fejezetben a puszta jövőjét prognosztizálja. Megjósolja a tudományos talajjavítást. Érdemes idézni a könyv 281. oldalán írottakat: „Mivel a legsúlyosabb megpróbáltatást a Tisza szabályozása különösen Tiszadob és Tiszapolgár közt óriási költséggel megvont gát tette a pusztákon, ennélfogva a javítási kísérlet is innen indulhat ki." Ezzel megjósolta a későbbi csatornák megépítését és a rendezett víz visszajuttatását a Hortobágyra, a Felső-Tiszántúlra. Hosszasan foglalkozik az öntözés többirányú hasznosságával. Fontosnak tartja bizonyos felszíni vegetáció, elsősorban az erdősávok telepítését, sószerető növények meghonosítását. Propagálja a halastavak létesítését, a haltenyésztés gazdaságossá-