Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Szabadfalvi József: A paraszti állattartás és pásztorkodás kutatásának eredményei Ecsedi István munkásságában

gát. A hal tenyésztést azonban a Hortobágy folyóra alapozná. Ismeri a terveket a hortobágyi rizstermesztés meghonosítására, azt azonban „legkevésbé hasznos"-nak minősíti. Szorgalmazza az okszerűbb legeltetést, a szénafüvek termesztését és kaszálását, a tudományos talajjavítást, valamint az arra alkalmas területek feltörését és szántóföldi hasznosítását. 1914 és 1919 között nem publikált, abban hosszas, négyéves katonai szolgálata akadályozta meg. Szolgálata során lábán súlyos sebesülést is szenvedett. Az első világháború után pedig a politika keltette fel érdeklődését, 1919 és 1929 közötti tíz évben pedig elsősorban tanár volt, ennek kapcsán több tankönyvet is írt. 1925-ben a debreceni egyetem magántanára lett, bemutatkozó előadásában a hortobágyi szilajpásztorkodás kialakulásával foglalkozott. Előadása 1927-ben a Debreceni Képes Kalencláriomban (DKK, XXVII. 1927. 108—113.) A hortobágyi szilajpásztorkodás kialakulása címmel meg is jelent. Ezzel szakadt vége a hosszú, a több mint tízéves időszaknak, amely alatt nem publikált állattartási-pásztorkodási írást. Az 1920-as évek első felében figyelt fel a kisvízi halászatra, és több történeti vonatkozású tanulmányt is közrebocsátott. Igen jelentős volt ez idő alatt tárgygyűjtése is. A szilajpásztorkodással foglalkozó tanulmányában a Hortobágy és általában az alföldi puszták alapvető, ugyanakkor örökzöld kérdését vetette fel. Véleménye szerint a Hortobágyon — annak ellenére, hogy a szilajpásztorkodás „az állattenyésztés egész kezdetleges foka" — a középkori falvak elnéptelenedése után, csak a 17. század végétől alakult ki. Történeti adatokat sorakoztat elő arra, hogy csak ettől az időtől engedik kihajtani oda a város cíviseinek jószágait (DKK, XXVII. 1927. 108—112.). Itt említem meg, hogy Györffy Istvánnak A szilaj pusztáról című könyve később látott napvilágot, ezt a munkát Ecsedi 1928-ban recenzeálta is (Hajdúföld, 1928. jan. 24.). Igen sok és szép pásztorkodási adatot és leírást tartalmaz az 1925-ben közreadott Poros országutakon (Debrecen, 1925.) című útirajzkönyve. Az első tíz fejezetben és hátrább is még kettőben, elsősorban a tiszai, a hortobágyi és a balatoni halászatról ad színes leírásokat. Ez után külön fejezetet szentel a szegény ember tűzrevalójának, a tőzegnek, a hortobágyi vásárnak, a debreceni disznótornak, a pásztorszokásoknak, az ősi pásztori eljárásoknak és más kérdéseknek. Ugyanezt a műfajt idézi két évvel később, 1927-ben a Hortobágyi életképek című munkája (Debrecen, 1927.). A Hortobágyon felfigyelt a pásztorság dalaira is 1927-ben, Bodnár Lajossal bocsátotta közre a Hortobágyi pásztor- és betyárnóták (Debrecen, 1927.) című munkát, amely igen példamutató tett volt korában. A gyűjtést Debrecenben előadásban is bemutatták. Hortobágyi pásztornóták címmel tanulmányt is közölt az Ethnographiában (XXXVIII. 1927. 118—122.). Ecsedi István pásztorkodási kutatásainak második nagy korszaka lényegében élete végéig tartott. Ez időszak nagyobbik hányadára a sok finom mívű apró cikk a jellemző, e témában összegző nagyobb írással már nem foglalkozott. Munkáinak terjedelme is jelzi ezt, jobbára 2—4 oldalasak. 1929-ben a Népünk és Nyelvünkben, valamint Néprajzi Értesítőben ír a hortobágyi juhtejfeldolgozásról Hogy készül az ótó, a gomolya, a zsendice a szilaj pásztorok kezén (Néprajzi Értesítő. XXI. 1929. 22—24.), egy pásztor készítette orvosságról Hogy készül rühkenő (Néprajzi Értesítő, XXI. 1929. 24—25.), a legeltetés egyik módjáról Éjjeli legeltetés és pásztortűz a Hortobágyon (Néprajzi Értesítő, XXI. 1929. 53—54.), egy jellegzetes pásztorról A nótás csikószámadó (Népünk és Nyelvünk, I. 1929. 312—313.) és a pásztorkodás egy érdekes kérdéséről Hatnapos gazda (Népünk és Nyelvünk, I. 1929. 193—194.) címmel. 1931-ben a pásztoreszközök egy fontos csoportjának készítését írta meg Csengőöntés ősi módon Hajdúböszörményben (Debrecen, 1931.), ezt a Déri Múzeum közleményében jelentette meg. A későbbi években is folytatta kisebb cikkeit. írt az állatok számbavételéről Jószágolvasás a Hortobágy pusztán 1933 tavaszán (Debreceni Képes Kalendáriom, 34. 1934. 146— 150.), Allatkiállítás és pásztorünnep a Hortobágyon (Debreceni Képes Kalendáriom, 34. 1934.