Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban - Debrecen 1290-1390 között (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 42. Debrecen, 1984)
tett fel Entz Géza. Következtetései a ránk maradt alaprajz, az ábrázolások és az Agnus Dei-vel díszített boltozati zárókő elemzésén alapulnak. Gondolatsorának végkövetkeztetését hozzuk most előre: az 1564. évi tűz előtti háromhajós, álkörüljárós szentélyű csarnoktemplomot nem lehet az 1317 előtt Imre püspök által felszentelt templommal azonosítani. Művészettörténetileg megalapozott érveléséből kiemeljük, hogy az álkörüljárós szentély csak Nagy Lajos uralkodása alatt jelentkezik hazai építészetünkben ausztriai hatásra, az 1802. évi déli homlokzati rajzon kivehető kőrácsok is erre az időre utalnak és ,,. . . az Agnus Dei-vel díszített zárókő bordája egyszer hornyolt, trapéz végződésű profillal nem igen képzelhető el a XIV. század utolsó negyede előtt." Mivel a homlokzati rajz szerint a templom nem lehetett bazilika, a háromhajós csarnok megoldás szól a legnyomósabban a XIV. század vége mellett. Ez a templom egy korábbi egyhajós, sokszögzáródású szentélyű templom bővítése. így áthidalható, hogy miért nem illeszkedik a nyolcszögletű torony a háromhajós szerkezethez. Nem utólag építették, mint Balogh véli, hanem ezt meghagyták a korábbi egyhajós templomból. Az 1806-ban elhelyezett emlékirat szerinti alapfalak a főhajón belül ehhez tartozhattak, így Entz Géza p'\Szent András egyháznak két építési fázisát azonosítja. Az első építési korszak: egyhajós, sokszögzáródású szentélyű, vaskos, alulról nyolcszögletű toronnyal ellátott templom. Ezt 1317 előtt Imre váradi püspök felszentelte s melyet mint nyilván kész templomot 1324/25 körül a domonkosok meg akartak szerezni. A második építési korszak: bizonyosan 1360 után, de feltehetően a századforduló előtt a korábbi torony meghagyásával az előző egyházat kibővítik háromhajós, álszentélykörüljárós csarnoktemplommá. A zászlós bárányos zárókő a templom második építési fázisához tartozik, valószínűleg a keresztboltozatot díszítette a szentély-részben. A sokszor kellő utángondolás és a kevés ismert értesülés elemzése nélkül korábban elfogadott véleményeket Entz Géza megalapozottan kérdőjelezte meg. Meggyőződésünk, hogy az 1564-ben tűz pusztította templom két építési korszaka vonatkozásában a helyes megoldásra talált rá. Az első építési kor Szent András egyházának pontos analógiáját meg is találta az 1322 után néhány évvel épített csengeri templomban. Ennek ugyancsak alulról nyolcszögletesen indított homlokzati tornyához egyetlen hajó és sokszögzáródású szentély tartozott. 83 Még azt sem tartjuk merész felvetésnek, hogy a csengeri templom építéséhez a példát az első építési korszak Szent Andrástemploma szolgáltatta. Elsősorban is a második építési fázis háromhajós csarnoktemplomából kiütő torony miatt. Az ismert nyolcszögletű tornyok alsó szintje általában négyszögű — mint láttuk ezt már Zoltai is jelezte — s csak a felsőbb szintek valamelyikén vált át nyolcszögűvé. A debreceni és a csengeri templomok ez alól egyaránt kivételek. Kutatásunk eredményeiből — melyet tanulmányom első részében összegeztem •— három tényezőre kell visszautaljunk. Az első kettő teljes mértékben Entz felfogását támasztja alá: először is az imaterem a feltehetően 1570-ben emelt keleti előterét leszámítva, tulajdonképpen a Szent András-templom 1564. évi tűz által legjobban megkímélt északi sekrestye-kápolnájának helyreállítása. Ha pedig Entz Géza érvei alapján elfogadjuk a két építési korszakot, akkor ez az északi sekrestye csak a második fázishoz, a háromhajós csarnoktemplomhoz csatlakoztatva képzelhető el. Másodszor, fontosnak tartjuk, hogy az 1783. évi fametszeten a zömök Cserepestorony körablakai is a toronynak a csarnoktemplommá bővítés előtti korára utalnak. Ugyanakkor egyedül ez az ábrázolás tüntet fel a torony 83 Entz i. m. 51, 53.
