Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 41. Debrecen, 1983)

Dankó Imre: A bolgár piacok és vásárok néprajzi kérdései

kádia című néprajzi-művelődéstörténeti antológiában.

3 A fentieket a félreértések elkerülése végett, s a bolgár vásárok néprajzi kutatására vonatkozóan jegyeztem meg. A bolgár kereskedelem történetével ugyanis többen, igen eredményesen foglalkoztak. A bolgár kereskedelem történetének kutatásaiból, forrásfeltárásaiból nagyon sokat megtudhatunk a bolgár vásárok, piacok népéletben betöltött szerepéről is, azonban nem lehet vitás, hogy itt másról, sajátos népéletbeli jelenségről és annak etnográfiai érdekű feltárásáról van szó.

4 Kolev említett tanulmánya bevezetőjében elmondja, hogy a piacoknak, vásároknak igen sokoldalú szerepe és ennek megfelelően nagy jelentősége van a népéletben, mert bár — ahogy írja — „A piacokat és vásárokat az árucsere, a kereskedelmi szükségletek hozzák létre, ugyanakkor bizonyos mértékig az emberek fiziológiai, szellemi és esztétikai szükségleteit is kielégítik."

5 Az árucsere lehet spontán, különösebben nem szervezett, és lehet szervezett. A spontán árucsere a kezdetleges termelési (naturális termelés), társadalmi viszonyokra jellemző és általában a javak tényleges cseréjéből áll. A bolgár árucsere hosszú időn át ilyen, különösebben nem szervezett volt, csereanyagként bizonyos terményeken — köles (npoco), lencse (jieiija), búza (nemeHHua) — kívül főleg juhokat 3. HnKojiaii Mb. KojieB: ria3apHTe h naHawpHTe b EvTa Ha HacejieHneTo ot KBpaHcannHCKK oicpT>r. Árkádia. Antológia a Déri Múzeum Baráti Köre fennállása 50. évfordulójára. (Szerk. : Dankó Imre, Debrecen, 1978) 125—136. 4. A bolgár árucserére néhány idézet : A kezdetekkor, „A trákok rabszolgákat és nyersanyagot tudtak adni a görögöknek, a görögök pedig finomművű edényeket, iparművészeti cikkeket, a görög kultúra kincseit adták cserébe. Gazdag és virágzó élet volt ezekben a (görög) városokban. A vezetést a kereskedők, a leggazdagabbak tartották kezükben, ők uralkodtak az iparcikkeket készítő rabszolgák és szabadosok felett". Niederhauser Emil: Bulgária története. (Budapest, 1959) 5. A bolgár— szláv államalapítást követően „az ipar és a belső kereskedelmi forgalom még csak kezdeteiben volt meg, a kereskedelmet és ipart űző városok szórványos szigetekként emelkedtek ki a nagybirtokon folyó önellátó termelés tengeréből". Uo. 34. A XI—XIII. századra jellemző: „a város és a falu gazdasági kapcsolata, a belső kereskedelem az egész gazdasági élet naturális jellege ellenére viszonylag fejlett volt. Ez a kereskedelem eleinte egyszerű csere formájában folyt, a paraszt gabonát adott, az iparos lábbelit, ruhát vagy gazdasági szerszámokat. Ez a kereskedelem főképpen a rendszeresen megtartott városi hetivásárokon bonyolódott le. A városok mellett, ahol az állam ellenőrizte a vásárt, a bojárok és a kolostorok is rendeztek uradalmaik központjában vásárokat, persze nem hetenkint, hanem egy-egy nagyobb ünnep alkalmával. A termelők többnyire maguk árusították mezőgazdasági vagy ipari cikkeiket, de ezeken a vásárokon is megjelentek a kereskedők. A belső kereskedelem fejlődését a feudális széttagoltság akadályozta, rengeteg volt a vám, amelyet a vásárra utaztukban vagy az árusításnál kellett a termelőknek megfizetniük. Az illeték alól csak a külföldi kereskedők mentesültek, és egyes kiváltságolt kolostorok jobbágyai". Uo. 58. Ennek ellenére „A XUI—XIV. században fellendült a belkereskedelem. Annak ellenére, hogy a gazdasági élet általában naturális volt, a falvak és a feudális birtok saját termékeikkel látták el magukat, mégis a falu és a város közötti kapcsolatok megerősödtek. A városoknak élelemre és nyersanyagra, a falvaknak pedig ipari termékekre volt szükségük. A termékek kicserélése a városokban főleg a rendszeres heti vásárokon történt, amelyekre rengeteg ember gyűlt össze a környező falvakból". Dimiíár Koszev—Hriszto Hriszíov—Dimitár Angelov: Bulgária története. (Budapest, 1971) 42. A török uralom alatti árucsere viszonyokra nézve megintcsak Niederhauser Emilt idézzük. A négyévszázados elnyomás tönkre tette a bolgár termelést, kereskedelmet. A hanyatlásból a XVIII. századra kezdett újra fejlődni a bolgár árucsere is. „A török földbirtokon elterjed a földesúrnak fizetendő pénzjáradék. A bolgár parasztok pénzszerzésre kényszerültek. Az ipar már nemcsak megrendelésre, hanem piacra is termel. Céhek alakulnak, ipari körzetek rajzolódnak ki. A céhek vezetése még török és görög kézben van, de már áttértek a bolgár nyelv használatára. A céhes iparhoz hozzákapcsolódott a háziipar. A kereskedők és iparosok ősszel szétosztogatták a nyersanyagot a falvak parasztjai között és tavasszal átvették tőlük a készárut. A falusi háziipar így szétszórt manufaktúrává nőtte ki magát. Központosított manufaktúrák is megjelennek: húsfeldolgozás például. Fellendült a belső kereskedelem, a török, illetve görög nagykereskedők mellett bolgár nagykereskedők is feltűntek. A heti vásárok, évi vásárok fontossága nőtt." Niederhauser E. i. m. 85. —• Vö. : Ivan Sakasov: Bulgarische Wirtschaftsgeschichte. (Berlin—

Leipzig, 1929) A forrásokra nézve rendkívül fontos: HnKOJia B. Mhxob—

Hb. Cre^anoB: npHHOC KtM HCTOpHHTa Ha TtprOBHSTa Ha TypuHH h EtjirapHH. Co<í>híi, 1971. 5. HHKOJiaíí H.ßKojieB i. m. 127.