Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Kecskés László: Bevezető az emlékünnepséghez

KECSKÉS LÁSZLÓ BEVEZETŐ Tisztelt Emlékünnepség! Debreceni újságíráskodása idején írta Tóth Árpád — Csokonai emlékének legszebb szavú költője a Magyar Lírában: . . . Debrecen a rohamosan fejlődő városok hálátlanságával feledkezik meg mindenről, ami régebbi kitűnőségeire emlékeztetne. Néhány év alatt átalakult a város külső képe, s átformálódott a lakó lelke is. Csokonainak nem sok hely jut benne, tradíciók, ősi büszkeségek kitépődnek a lelkekből. Nagy kár ez, és valamiképpen segíteni kellene rajta, friss, őszinte Csokonai kultuszt kellene teremteni. Hisz a nagy emberek közülünk való indulásának, hozzánk tartózkodásának érzete egyik legnemesebb, legértékesebb eleme egy-egy társadalmi közösség összefűző, nevelő erejének." Intők és elgondolkodtatok Tóth Árpád szavai. Mégis a 3 kerek évfordulót — melyről mai emlékülésünkön megemlékezünk — valamilyen láthatatlan szállal összekötik a jelenben, válaszolva a költőnek a méltó emlékezéssel és emlékeztetéssel. 150 éve született Izsó Miklós, a magyar nemzeti szobrászat megteremtője, kinek egyetlen és legjelentősebb köztéri szobrára az 1861-ben — 120 éve — alakult debreceni Emlékkert Társulat adott megbízást, s 110 éve 1871. október 11-én avatták fel a debreceni Csokonai Emlékművet. E 3 évforduló nemcsak a jelennel kötődik össze. Talán véletlen, de úgy érzem a művésznek, a megrendelőnek, de a műnek a sorsa is tragikusan hányattatott volt 120 évvel ezelőtt. A nem mindennapi tehetséggel megáldott kőfaragó legény Ferenczy István ajánlásával, sikerei ellenére sem tud megélni művészetéből, ösztödíjat kér, de elutasítják. Számtalan pályázaton indul, többnyire sikertelenül. Csak a Petőfi emlékműre és a debreceni Csokonai szoborra kapott megbízást, de kivitelezni csak az utóbbit tudta. A szobor készítése