Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Bán Imre: A Csokonai-kultusz Debrecenben

Domby Márton 1817-ben azzal végzi emlékező írását, hogy a költő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a közönség azonnal felmerült kívánsága: állítsanak neki emlékoszlopot. A Csokonai-kultusz erősen felemás mozzanata csakugyan a síremlék körül kialakult perlekedés volt. Az emlékoszlop terve eredetileg nem Debrecenben született meg, noha itt is bizonyára közóhaj lehetett. A debreceni hivatalosok azonban nem támogatták. Kazinczy főúri barátja, az erdélyi Cserey Farkas vetette fel, s a széphalmi vezér lelkesen buzgólkodott mellette. Az emlékoszlop felirata körül alakult ki az a híres polémia Kazinczy és a debreceniek között, amelyet Árkádia-pör néven tart számon az irodalomtörténet. A groteszk voltában is tanulságos vita nem Csokonai igazi értékelése körül folyt, hanem a debreceni lokálpatriotizmus és a Kazinczy képviselte nyugati esztétikai mérce igaza körül. Ha tetszik, ez volt irodalmunk első „nyugatos" vagy „népi-urbánus" vitája. A harc, hogy Homerost idézzük, olyan volt, mint a Patroklos holtteste fölött dúló : mindkét fél a maga vitézségét akarta megmutatni. Ennek a felemás debreceni Csokonai-kultusznak továbbra is ékes példája a Csokonai-síremlék körül kialakult huzavona. Láttuk, hogy Domby még a megvalósítandó kötelességek között szerepelteti 1817-ben, évekkel az Árkádia-pör lezárulása után. 1819-ben a Kollégium diáksága kezdeményezett gyűjtést a költő emlékének megörökítésére. A tekintélyét féltő tanári kar, noha az irodalomértő Péczely József professzor az ifjúság mellett állt, a mozgalmat eltiltotta, minthogy az ifjak „nem kértek engedélyt". Sokan voltak akkoriban országszerte, akik helyt adtak Kazinczy gúnyos megjegyzésének, hogy a debreceniek életében nem becsülték meg Csokonait, holta után magasztalják, de emlékmű felállításáig nem jutnak el. Végre 1835-ben. éppen egy emberöltővel a költő halála után, Beregszászi Nagy Pál kollégiumi rajztanár és Vecsey József, tekintélyes polgár indított mozgalmat a Csokonai-síremlék felállítása ügyében, ezúttal sikeresen. Beregszászi maga tervezte a hatalmas méretű vasgúlát, bizonyos fontolgatások után a feliratokban is megállapodtak, pénz bőségesen gyűlt, s 1836 júliusában el is helyezték a költő sírján az Ungvár mellett fekvő Túrjaremete vashámorában készült piramist. Szerencse, hogy még voltak olyanok, akik pontosan tudták, hol temették el Csokonait és családjának tagjait. Beregszászi 1860-ban rajzzal és térképpel ellátott csinos füzetet adott ki a síremlékfelállítás eseményeiről. Csokonai megvalósult síremléke belépett tehát a magyar irodalom történetébe. Mindenki ismeri Petőfi Sándor gyönyörű sorait 1847. május 14-én kelt „Üti levelé"-ből: „Este felé értünk Debrecenbe, A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az al-