Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Péter László: A tanya Tömörkény műveiben
települtek, és lakosaik kintiakókká váltak. Mert azelőtt, ha voltak is tanyák, tulajdonosaik a városon laktak, onnan jártak ki rá gazdálkodni, a tanyán csak gazdát vagy kapásembert tartván" (8:261-262). Tömörkény tehát a szegedi tanyafejlődésnek ugyanazt az útját vázolja föl, amelyet történészeink, társadalomtudósaink. Az, hogy a 19. század második felében és a 20. században a szegedi tanya - ERDEI Ferenc szavával - túlfejlődött, azaz meglazult a Város és a tanya közötti régi kapcsolat, nem azt jelenti, hogy ilyen kapcsolat nem volt. 10 Sőt: egy jellegzetes nyelvi emlék még őrzi ennek a régebbi köteléknek a nyomát. A kintvaló nép, ahogy Tömörkény gyakran nevezi a tanyaiakat, hazának most is - 1903-ban írja ezeket - Szegedet tartja. „Ha azt mondja, hogy hazamegyek, akkor azt mondja, hogy: a Városba megyek. Ha ellenben bárhonnan a tanyája felé megy, akkor azt mondja: megyek elő. Kérdezd meg a lánytól a tanyaudvarban: hát az apád merre van? - azt mondja rá: oda van elő, ami annyit jelent, hogy bent van a tanyaházban" (3:326). Nagyon érdekes, hogy Tömörkénynek éppen ebből az elbeszéléséből ismertette meg frissen e szónak e különleges jelentésével a hazai nyelvtudományt a szegedi bölcsészhallgató Baranyai Zoltán a Nyelvőr hasábjain (1903. 447.). A szegedi tanyavilág méreteit Tömörkény így jellemezte: „Földje északról határos Félegyházával, s onnan még egy óra hosszat szalad a vonat, míg a Városba beér. A Városon túl aztán a földje Szabadkával határos, s azon a földön megint szaladhatna egy óra hosszat a vonat, ha arra egyáltalán volna vasút" (8:97). „A csengelei pusztán lakó ember Félegyházával szomszédos, az átokházi pusztán lakó tanyai pedig meghallja a szabadkai harang szavát" (2:44). Ez utóbbi helyen 1912ben találkozott olyan 82 éves emberrel, aki utoljára 1848-ban volt bent Szegeden (5:152). „Minek? - kérdi vissza az öreg. - Mit keressek én ott? Az adót beviszik a fiak. Vagy beviszi az esküdt." Ez is nagyon jellemző: a tanyai embert a várossal összekötő legfőbb kapocs: az adó. A város, az ország nem nyújt semmit a tanyai népnek, csak elvesz tőle. Tömörkény számos keserű, a nép gondolkodásmódját híven tükröző megállapítást tesz az adóról. „Ha már az állam összeírat valamit, abbul nem lehet más, mint vagy katonasorozás, vagy adóemelés" (5:143). „Az adó egyforma mindig, a termés pedig nem egyforma" (1:299). „A haza most az adón felül más áldozatot nem kíván, bár el kell ismerni, hogy ezt ugyancsak bekívánja" (1:329). De a legjellemzőbb magatartást az a János tanúsítja, aki megjátssza magát, s mikor kissé italosán úgy összeszólalkozott valakivel, hogy rendőr választotta el őket, vonakodott a rendőrbíró elé menni, és két rendőrrel is húzatta magát: „Az én adómbul vagytok - gondolta - hát húzzatok" (2:134). „A tanyai kapitányságok kialakulásának körülményei nem tisztázottak" - írta 1965-ben BALOGH István. 11 Nem mondta, talán mert magától értődőnek ítélte, hogy ez a tisztség voltaképpen a városi, utcakapitányi és tizedesi rendszernek a kiterjesztéseként jött létre, kevéssel a szabadságharc előtt. Igaz, eredetüket REIZNER János a régi kun kapitányságokkal hozza összefüggésbe, 12 én azonban ezt kétlem. A múlt század harmincas éveiben még nincs nyoma, 13 1850-ben viszont már 10 ERDEI Ferenc: Magyar tanyák. Bp. [1942.] 152. Vö. Juhász Antal: Adatok a szegedi tanya kialakulásához. = Paraszti társadalom és műveltség a 18-20. században. 3. köt. Tanyák. Szolnok, 1974- 7i-90. 11 BALOGH István: Az alföldi tanyás gazdálkodás. = A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. 1848-1914. Szerk. SZABÓ István. Bp., 1965. 1. köt. 470. 12 REIZNER János: Szeged története. Szeged, 1899. 1. köt. 66. 13 JUHÁSZ Antal: i. m. 1967. 82.
