Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Balassa Iván: Adatok Debrecen és Erdély néprajzi kapcsolatához a XVIII-XIX. században

debreceni kalapokat a XIX. század második negyedében Erdély középső részében már nemcsak a magyarok, hanem a románok is hordták. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a lajbi „mellény" esetében is, mely szó nyelvünkben először csak 1736-ban fordult elő

12 és minden bizonnyal német eredetű. 1831: „Szolgálatombol hátra maradott béremet. . . egy Debretzeni szederjes Lajbit és égy Kalapomat kértem ki adni" - jegyezték fel Désen. A lajbi (leibli) Debrecenben is egyaránt férfi és női viselet, a dési példában mindenképpen férfi ruhadarabról van szó. Debrecenben a XVIII. század közepétől kezdve ismeretes, de 1786ban már tiltják „a külömb-külömféle színű szőrrel Leiblin a lyukakat kötni és a zsebei fedelét czifrázni". Ehhez az adathoz GYÖRFFY István a következőket fűzi hozzá: „Ezt a díszítésmódot ma a kalotaszegi magyarok bujká'm találjuk meg".

13 Tudjuk, hogy nemcsak posztóból, hanem élénk színű selyemből és bársonyból is készítették, minden valószínűség szerint a dési példában is ilyenről lehet szó. Közismert, hogy a debreceni viselet, különösen annak egyes darabjai (pl. szűr, guba) milyen messze elterjedtek a Tiszántúl, de Erdély irányába is hatottak. Ez esetben azonban olyan ruhadarabokról van szó, melyek akár helyben alakultak ki (pl. csákó), akár nyugat felől érkeztek (pl. kalap, lajbi) Debrecenbe, de az új divathoz tartoztak. Ennek elterjesztésében a debreceni iparosok nemcsak a Tiszántúl, hanem Erdélyben is jelentős szerepet játszottak. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a XVII-XVIII. században székére tilalmazott dohányzás legfontosabb eszközével a pipával kapcsolatban is. Marosvásárhelyt a boltbcli portékák között 1791-ben említik: „48 Tuttzet rezes Debretzeni Pipa . . . 150 Debretzeni nagy pipa", ami egyetlen üzletben igen jelentős mennyiség. Debrecenben a pipák készítését a fazekasok özvegyeinek 1703-ban úgy engedték meg, hogy csak a városon kívül adhatták el azokat. A XVIII. század végére pipakészítéssel 138 mester, segédeivel, inasaival, gyakran egész családjával foglalkozott és a következő században már a milliószámra készült debreceni pipa nemcsak az egész országba, hanem a nyugati államokba is eljutott. A számos debreceni pipafajta közül a XIX. században terjedt el a makrapipa. 1855: „A tükör alatt a falon fenyőfa kis pipa fogason . . . egy rövid szárú debreczeni makra pipa". E pipafajta nevét először 1793-ban jegyezték fel, de az elnevezés eredetét nem sikerült minden kétséget kizáróan eldönteni. Vannak, akik Makra régi Arad megyei faluból származtatják, e mellett szól, hogy 1815-ben makrai pipának is említik, de ellene, hogy nem lehet kétséget kizáróan kimutatni, vajon készítettek-e itt pipát. Mások szerint családnévi eredetű, mint pl. a Gönczi béklyó. Debrecenben azt tartották, hogy egy Makra nevű híres alföldi betyárról nevezték el. Kétségtelen azonban, hogy a makrapipának volt több debreceni változata is, mely úgy látszik Erdélyben is ismeretes lehetett.

14 A hagyományos lábbelikhez tartozott a bocskor, melynek bőrét Debrecenben is készítették. 1845: „Debretzeni vagy Szebeni jo talp botskorok 12. hüvelyk szélesek és 14 hüvelyk hoszak" - jegyezték fel Désen. 1847: „250 pár Szebeni vagy Debreczeni jó talpbocskorok" (Szamosújvár). A bocskornak való bőrt hívták talpbocskornak, melynek mérete ez esetben bécsi lábbal számolva 31,5X36,8 cm volt. Ezek szerint az erdélyi bocskort jóval nagyobb bőrdarabból készítették, mint például a szatmári magyar bocskort, melyhez 17X28 cm-es darab volt szükséges.

10 A mére12. TESZ 2:707. 13 GYÖRFFY I., 1937. 370. 14 ECSEDI I., 1932.; TAKÁCS L. 1964. 415-6.; KÓSA L., 1977. 559-64. 15 ÉBNER S., 1932. 128.