Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Nagy Olga: Szempontok a paraszti értékrend vizsgálatához

ről kiderült, hogy csak a halál perspektívájából érthető meg: a tisztességesen leélt élet szép emléket hagy maga után, valamint továbbélést a következő nemzedékben. A majdnem azonos vélekedések most már a lét értelmét, illetve értelmezését érintő kérdésekben folytatódtak: a lélekről azt tartották, hogy a halál beálltával megszűnik, mert a lélek csak „sóhajtás", „szusz" vagy „pára", s így nincs semmilyen túlvilág. Ezek a válaszok már azért is késztettek további vizsgálatra, mert - úgy tűnt nem illeszkednek bele abba a gondolkodásmódba és világképbe, amelyet mi, néprajzosok a paraszti közösségekkel kapcsolatosan föltételeztünk. így került aztán sor a továbbiakban annak vizsgálatára, hogy milyen a „tisztességes" élet, mik az erkölcsi értékek, miért kell jónak, egymást segítőnek lenni. Egyöntetű meggyőződés, hogy az Isten - tán épp azért, mert nincs túlvilág - már ebben az életben megfizet kinek-kinek érdeme szerint; hogy az életben minden, amiben részünk van, az a mi sorsunk, amelyet Isten tart a kezében és így tovább. így aztán, majdnem négyévi vizsgálódás után, több mint ötszáz oldalnyi beszélgetést rögzítettem, melyek egymás után, egymásból folytak; egymást magyarázták és egészítették ki. Végső soron - persze ez csak néhány év alatt, az elemzés és feldolgozás során tűnt ki - egy olyan értékrendszer bontakozott ki, amely mindent megmagyarázott, ami eddig tisztázatlan volt: viszonyulásukat a meséhez, dalhoz, babonákhoz, sorshoz, halálhoz, erkölcsös, illetve erkölcstelen élethez és így tovább.

3 Természetesen tisztában voltam egy ilyen természetű kutatás nehézségeivel. Hiszen vizsgálatom tárgya gyakran a lélek legmélyén meghúzódó olyan ösztönös indíték, melyet éppen ezért csak közvetve lehet megközelíteni és igen nehezen. Gyakran elejtett szavakból; a magnetofonba mondott szövegek gondos elemzéséből; a szövegösszefüggésekből stb.

4 Egy ilyen vizsgálatnál természetesen szóba sem jöhetett valamilyen kérdőív szerinti rákérdezés. A megfigyelés eredményei is csak évek múltán szerveződtek egységbe. Következtetéseimet azokból a kijelentésekből vontam le, amelyeket többektől majdnem ugyanúgy hallottam. „Mi nem babonázunk" - mondták akkor, amikor a hiedelmek felől érdeklődtem; az olykor ingerült, sőt szenvedélyes tiltakozás mélyén az volt, ők büszkék arra, hogy csak azt hiszik, „amit látnak, amit a kezükbe vehetnek és tapinthatnak". Ezáltal jól lemérhettem ennek a közösségnek lelki és szellemi állapotát, valamint elutasító magatartását a mesékkel és általában minden csodálatos dologgal, magával a költészettel szemben is. Többen is szóról szóra ezt mondták: „Mi [ti. havadiak] erkölcsösek vagyunk". Ezen azt kell érteni, hogy a falu értéktudatában a józanság, a szenvedélymentes élet, a mértéktartás és minden, ami ezekből következik (mint ahogyan később erről meg is győződtem), még élő, erős és követendő eszmény. Ugyanígy, amikor verekedések, gyilkosságok felől érdeklődtem, ingerülten azt felelték: „Nálunk nem bicskáznak", és kiderült, hogy ebben a józan és puritán kálvinista faluban a bicskázás sosem volt virtus. Ez egyöntetű kifejezések és ami mögöttük van, a későbbiek során jól bizonyítot3 Ez a fejezet is abból a kötetből való, melyet egyedül, külön vizsgálatként: Egy falu értékrendjének vizsgálata címen elkészítettem. 4 Nagy irodalma van annak, hogy a szociológiai kutatásban az egyes módszerek: a kérdőíves, a statisztikai; az erkölcsi „minta"-vétel (sondage) stb. épp a legkényesebb kérdéseknél ilyen kétes eredménnyel járnak. Mindemellett F. D. Allport és Bernadette Bawin Legros és mások kutatásaira gondolok. Ezek a tanulmányok azonban nem a népi közösségekben való vizsgálódást tartották szem előtt.