Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Nagy Olga: Szempontok a paraszti értékrend vizsgálatához

ták az értéktudatot is - nem csupán az ösztönös magatartásformát -, mely életüket és a falu közvéleményét irányította. Mindezek gyakran a véletlen játéka során derültek ki, a falut ma is felkavaró események kapcsán, máskor a kutató tudatos „nyomozása" révén. De a pletyka, az egymás megszólása, egymásról való vélekedések stb. mindmegannyi információs forrást képeztek számomra. Az értékrend fwikciója a népi világképben JÓZSA Péter LÉVI-STRAUSS strukturalizmusának vizsgálata során a társadalmi tudatot így határozza meg: „. . . mindannak foglalata, ami az emberekkel elhiteti, hogy úgy kell élniök, ahogy élnek, ami megmondja nekik, hogy mi az értelme annak, amit tesznek [...]. A társadalmi tudat működése biztosítja a társadalmi összfolyamat működését."

5 (13.) E merőben új szempontokat hordozó meghatározásra itt nem térhetek ki külön, csupán azért idéztem, hogy rámutassak: ebben valóban benne foglaltatnak az értékrend legfontosabb jegyei és jellemzői. Mert mi más az értékrend, ha nem „foglalata mindannak, amiben hisznek, amit értéknek tartanak"? S valóban: ha az értékrendet egyben a kor és közösség eszmerendszerének kell tekintenünk, akkor azt a sajátos és lényegbevágó funkcióját is beleértjük, hogy „befolyásolja cselekedetüket" (JÓZSA Péter), és így már könnyen érthetővé válnak a különböző korok eltérő értékrendjei és egyben igazolást nyernek. Ennek tudatában nem azt kérdezzük: hogyan lehetett úgy élni; igaznak ítélni azt, amit egy másik kor igaztalannak és értéktelennek minősített, hanem megértő közelítéssel azt vizsgáljuk, hogy az a bizonyos eszmerendszer, amíg ép volt, mennyiben segített a kor emberének abban, hogy életét megszervezze, világképét úgy alakítsa, hogy az megnyugvást és védelmet nyújtson számára. Az értékrend értelmezésekor azt kell kiemelnünk, hogy foglalata lévén az empirikus tapasztalatoknak, az elvont tudásnak, gyakran a semmilyen ráció által nem hitelesített, vélt tapasztalatoknak, élményeknek, még az irracionális indítékoknak is - mert ilyenek is helyet kaptak ebben az egységes világképben -, olyan rendszerező elveket, törvényszerűségeket tartalmaz, amelyek az egyént - a kornak megfelelően - segítették a konvenció szerinti „illő" cselekvéshez, biztosítva ezáltal egyén és közösség mindig létező konfliktusában az egyensúlyt. így az értékrend természetes módon foglalja magába egy adott kor értékeit, szimbólumait. Egyben a „világmagyarázatot" és a „szorongásos védekezés" módját. Az értékrendben tehát az a döntő, hogy mindannak foglalata, ami „az emberekkel elhiteti, hogy úgy kell élniök, ahogyan élnek, ami megmondja nekik, hogy mi az értelme annak, amit tesznek . . ." így értjük meg, hogy az egyes csoportok akkor veszítik el egyensúlyukat és akkor jutnak lelki-szellemi válságba, amikor ezt a társadalomtudatot és értékrendet, amely évszázadokon át alakult és mindig integráló szerepet töltött be, a közösségre zúduló hirtelen erős, váratlanul jött hatások tönkrezúzzák. Az eredmény nem egy új értékrend kialakulása, hanem a lelki egyensúly megbomlása! így érthető meg az ethnológusoknak az az anakronizmusnak tűnő vélekedése, hogy a természeti népek hirtelen - átmenet nélkül - történő civilizálásával, egy régi szellemi értékrendből egy újba való átlendítésével csak zavart hozott és nem fejlődést. A keresztény missziók és a gyarmatosítók tűzzel-vassal való hittérítő és „civilizáló" buzgalma 5 JÓZSA Péter: LEVI STRAUSS, Strukturalizmus, szemiotika. Budapest, 1980. 16.