Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások
tés egyik fogása, hogy a koma a menyasszony „elveszett" cipőjét árulja (PENAVIN, 1973 : 78). A drávaszögi (Laska, Kopács) följegyzésünk, továbbá az ormánsági és más baranyai párhuzam 120 azt mutatja, hogy régebben a menyasszony vacsorakor végigcsókolta a vendégeket. Az ajándékba kapott pénz kifejező neve csókpénz. A menyasszonytáncról HOBLIK (1834 : 220) azt írja, hogy vacsora után került rá sor. A koma nyitotta meg a menyasszonytáncot, utána bárki fölkérhette a menyasszonyt. Az ajándékozást nem említi. Utal viszont arra, hogy elhalás után (reggel) a lakodalmas nép közé bevezetett újasszony „tartozik ... az egész násznépet rendre csókolni, s csókjáért pénzt nyer." A koma hordta utána a tányért, s ki krajcárt, ki garast dobott bele. A menyasszony családjának megajándékozására Harasztiból idéztünk példát. Itteni szokás szerint a menyasszony sem üres kézzel állított be ura házába. Ajándékait vacsora után, de még az új pár lefekvése előtt osztotta szét a vőlegény keresztapja a rokonok között (GARAY, 1911 : 23). Ez az ajándékozás és a vendéglátó készség, valamint az újpár képviselőinek érintkezésében megfigyelhető szertartásosan udvarias forma az ünnepélyességet és a két család kölcsönös tiszteletét fejezi ki. A kisebb-nagyobb ajándékokat jóval felülmúlta a vőlegényes házban végbement lakoma költsége. A pazar vendéglátás (dúskálás) emelte a lakodalmas ház presztízsét. A lakoma után következett a táncmulatság, ehhez zenészeket fogadtak. Az esküvő és a lakodalom fényét emelte a külső pompa: a ruhák, kendők, koszorúk, pántlikák és egyéb díszek. A násznagyok és a komák tisztségük jelvényét viselték. A vőlegény és a menyasszony kísérete (násznép) a családi és közösségi tanúskodásnak adott nyomatékot. A két főszereplő (vőlegény és menyasszony) ünnepi öltözete az esemény jelentőségét tükrözte. A viselet státusz- és állapotjelző funkcióját a menyasszony öltözete fejezi ki szebben és határozottabban. Mivel elsősorban a ruha és fejdísz jelzi a szerep-, ill. sorsváltozást, gondosan kell öltöztetni a menyasszonyt és újasszonyt. Különösen a fejdísz és a hajviselet érdemel figyelmet. A szlavóniai menyasszony és női kísérete fejét rozmaringkoszorú vagy hozzá hasonló koszorú díszítette. A vegetációkultuszból átszármaztatott diadém itt is a diadal (zenit) reprezense. Tovább fejlődött formája a korona, amelyet a bizánci szertartási esküvőn most is az újpár fejére helyeznek esketéskor. A század elején a koszorúk fonása még szerves része volt a lakodalmi előkészületeknek. A menyasszony barátnőire hárult ez a feladat. A Harasztiban leírt szokásból világosan kitűnik a rozmaringkoszorú ünnepi és jelképi funkciója. A kikérés utolsó fordulójakor, a násznép közeledésekor az ajtó mögé állították a menyasszonyt. Ezt cselekedte előbb is a násznagyok érkezésekor. Arra a zsákra állt, amelyben a vasárnap kötött koszorúkból volt néhány. Anyja sirató szavai és a hozzátartozóktól való elbúcsúzás után elébe kötötték a napától kapott jegykötényt, s a koma kivezette az udvarba érkező násznéphez, vőlegényhez. A zsákból kivett koszorúkból egyet-egyet a vőlegény és a menyasszony fejére tettek. Ekkor a menyasszony föllépett a kocsira, s először csókolta meg nyilvánosan a vőlegényt. Utána leoldotta a jegykötényt, s a vőlegény nyakára tekerte. Széttépett egy kis rozmaringkoszorút, s a vőlegény csizmaszárába dugta. Ez azt jelentette, hogy „most már övé a »lánysága« (szüzessége)". Majd leült mellé és újra megölelte (GARAY, 1911 : 234). 129 KISS GÉZA, 1937. 120. - VÁRADY FERENC (szerk.), 1896. I. k. 149.
