Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások
RAY, 191 1, PENAVIN, 1973, 1981) 128 módot adnak Rétfalu, Kórógy, Haraszti és Szentlászló szokásainak összevetésére és értelmezésére. Gyűjtésünk (1973) részben a századfordulói hagyományok tisztázását segíti elő, részben pedig az 19001920 közötti időszakban bekövetkezett változásra hívja föl a figyelmet. Az ajándékok kötelességszerűek és illendőek. Az esküvő és az utána következő események (kikérés, menyasszonytánc) során főképpen a menyasszony gyűjt és kap ajándékot. A példák említésénél a cselekmények időrendi fonalát követjük. A nyoszolyólányok Kórágyon már reggel elvitték a ,,ruzsmaring"-ot a meghívottaknak. Ezért fizetni kellett. A nyoszolyók viszonzásul csókot adtak (PENAVIN, 1973 : 73, 1981 : 138). Adatközlőnk (1973) szerint Harasztiban a menyasszony kiadásakor osztogatták a „borostyánkoszorút", „mirtuszrózsát" az érkező női vendégeknek. Ugyanitt az esküvőre felöltöztetett menyasszony az ajtónál (belül) várta vendégeit. A küszöbre kis teknőt helyeztek, abba vizet öntöttek. Az érkezők pénzt dobtak a teknőbe, mikor átlépték. A menyasszony megcsókolta őket, úgy léphettek be a szobába (GARAY, 1911 : 232). Följegyzésünk (1973) hasonló szokásról szól Szentlászlótól, de ott a kikérés után megérkező násznép cselekszik így a vőlegényes háznál. A menyasszony lépte át elsőnek a vízzel teli teknőt, s ő nem fizetett. A többieknek pénzt kellett bele dobni. A kikérésnél alkudozásra, a menyasszonytáncnál licitálásra került sor. A kikérő násznagyoknak kétszer-háromszor kellett fordulni, mire célt értek. Előbb álmenyasszonyt vezettek elébük, s csak élénk tiltakozás után került elő az igazi, a „galamb". A beleegyezést jelentő násznagykendő átadását alku tárgyává tették a menyecskék. Csókokkal fokozták a násznagyok fizetési hajlandóságát (HOBLIK, 1834 : 219., GARAY 191 1 : 222, 232, 240., PENAVIN, 1973 : 74-75., 1981 : 140). A menyasszonyért induló vőlegény és családja ajándékát a koma vitte az örömanyának és a menyasszonynak. Haraszztiban dajka-csarapot (harisnyát) és sok bicskát adott át. A bicskákat majd a menyasszony férfirokonai kapták. A kezében tartott komaboton ékeskedett a selyemkötény, sok cifra szalag és egy kerek kalács. A selyemkötényt a napa (anyós) küldte. Ennek neve jegykötény. Búcsúztatás után a menyasszony elé kötötték, úgy vezette ki a koma a szülői házból (GARAY, 19 11 : 233-234). Adatközlőnk (1973) Harasztiban csak a komaboton vitt kerek kalácsot említette. A koma a szekéren állt. Két kezével tartotta a botot, s rajta volt a kalács, mikor mentek a menyasszonyért. A kalács ormánsági megfelelője a föntebb említett anyakalács (perec). Kórágyon az ipa (após) ajándékát, a jegycipőt és a jegytakarítót (kötényt) vitték a menyasszonynak. A kocsi elején álló koma tartotta a komaboton (PENAVIN, 1973 : 75, 1981 : 141). A jegykötény, jegycipő, jegytakarító (kötény) elnevezés a jegyajándék fontosságára utal. Az ajándékozás a vőlegényes házban, a lakodalomban folytatódott. Ujabban a menyasszonytánc idejére összpontosul, ezért maradt ez a tánc a hagyományos rendet követő lakodalom kiemelkedő mozzanata. A századfordulón Kórágyon még dívott az a szokás, hogy vacsorakor föl-fölugrott a menyasszony, s megcsókolta (apolta) azt, aki pénzt vetett az előtte álló üres tányérra. Menyasszonytánckor pedig szép csikóhoz hasonlítgatva kínálgatta a koma a menyasszonyt. A táncra jelentkezők pénzt dobtak a tányérra (PENAVIN, 1973 : 77, 1981 : 143). Ugyanúgy történt Harasztiban. A táncolók pénzt vagy más ajándékot adtak (PENAVIN, 1973 : 77). Az innen származó korábbi leírás szerint a menyasszonytánc arra is szolgált, hogy lássák, nem sánta-e az új menyecske (GARAY, 1911 : 235). Az ajándékgyűj128 Szövegközi utalással hivatkozom rájuk a továbbiakban.
