Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások
sök maszkának. Azért általános vélemény, hogy a régebbi - 40-50 évvel ezelőtti disznótorok hangulatát a maiak meg se közelítik. Egy idős házaspár 16 elbeszélését idézem, ahogy az adatközlő szerepében saját, élményüket és megfigyelésüket elmondták: (Julis néni) „Még én is vótam maszka. Felőtöztem. (János bácsi) Nyócan-tízen felőtöztek. Járták sorba a disznótorokat. Vitték a kosarat: kaptak hurkát, kolbászt. Az egyik bikának, a másik medvének őtözött. Legények, fiúk. A medvét bevezették láncon. Ugrált, táncolt. Felőtöztek kéményseprőnek. Fölkészültek kisasszonynak. A maszkák nem beszélnek. Bement a kisasszony, a többi maszkás kísérte. Táncoltak vagy ölelgették a disznótoros népet. Azér félnek tőlük, pedig tuggyák, hogy maszkások. Húzik-vonik a népet. Vicces verseket írnak papírra és felolvassák. Nevetik üköt. Mulaccság ez." A hangulatos téli mulatságnak mégis a farsangvége, pontosabban húshagyókedd volt a fénypontja, mert a község egész fiatalságát, sőt túlzás nélkül mondható, hogy apraját-nagyját mozgásba hozta. A lakodalomban általában csak a meghívottak jutnak szóhoz, húshagyókedden azonban bárki, akinek kedve tartja, felöltözhet maszkának. Ilyen jeleneteket idéznek fel emlékeikből: A legények kalapjukat fölpántlikázták. Szekérre ültek és úgy mentek egyik faluból a másikba. Ostorukat szintén feldíszítették. Egyik szurokkal kente be arcát, a másik belisztezte magát. Egyformán ijesztő volt, ahogy a koromfekete és a hófehér maszka az ember szeme közé nézett. Akadt olyan, aki a rútságot azzal érte el, hogy kovásszal kente be magát. Azon igyekezett, hogy a meglepett bámészkodót összekenje. Még jobban magára vonta a figyelmet egy különös pár. Az egyik piroskakas, a másik tyúk. A kakast és a tyúkot utánzó fej és farok, a kisebb és nagyobb taréj és tolldísz garantálta e maszkapár sikerét. A kakas délcegen, fejét és csőrét illegetve udvarolt a tyúknak, aki karján vitte a kosarat. Járták az utcát, tojást gyűjtöttek. Az adományra ügyelni kellett, ezért a kakas berzenkedése nem veszélyeztette a tyúkot. De mikor a gazdasszony (az ajándékozó nő) odaadta az ajándékot, a kakas „ráugrott" és nagyot kukorékolt. Jót mulattak kakaskodásán. Ebből nem lett harag, az adományt sem sajnálták, de a kakasnak ügyelni kellett, nehogy megdöngessék harcias természete miatt. Ha elérte a végzet, bajlódhatott kakasdíszei rendbeszedésével. Kerülte is, hogy elmérgesedjen a természete. E tojást szedő (kakas és tyúk) pár manapság (1973) is járja a községet. A szépen összegyűlt ajándékot Eszéken „eladik". Az ára a tűzoltóké lesz, vagyis a község javára koledálnak. Rajtuk kívül ott vannak mások is: a legkülönbözőbb maszkák emelik a farsangvégi hangulatot. De jellemző tendencia, hogy a gyermekek öröksége lett, amit úgy fejeznek ki, hogy „vannak még kis-maszkák. Legjobban Kopácson szokás." Húshagyókeddi nagy esemény maradt Kopácson a kakasütés. Újra érdemes adatközlőm 1 ' szavait idézni: „Egy szegény nagy kakast, vagy kettőt megvesznek a tűzoltók. Ásnak egy gödröt. Levágik a kakas fejit, de utána visszaragasztik. A gödörbe temetik, csak a feje marad kint. Azé lesz a kakas, aki a fejit leütte. De bekötik (a vállalkozó) szemit. Nagy karót adnak a kézibe, avval ütte. Kéccer-háromszor megforgatik a saját 16 Czövek János 70 é. és Czövek Jánosné Borbély Julianna kb. 65 é. (1973. III. 13.) 17 Czövek János 70 é.
