Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Tóth Judit: Az iskolai tananyag folklorizációjához

Lajhár módjára ne cammogj, Elmélázva ne andalogj, Szádat ne nyitsd meg lármára, Egész utca hallatára! írószered otthon használd, A falakat be ne firkáld. Nagyobb ember előtt térj ki, Illendően köszönj néki. Hogyha derék ember szólít, Örömmel tedd, amire int, Gyorsan véghez vidd parancsát, Hallgasd végig bölcs tanácsát. Beszélj, hogyha talán kérdez, Egyéb tárgyra ne figyelmezz, Beszélj bátran, de okosan, Szépen, tisztán, magyarosan. Míg szavát elvégzi, megvárd, Hajtsd meg magad, ha elbocsát, Aztán rögtön siess haza, Vagy pedig az iskolába! Ezek a versek soha senkinek nem voltak leírva. Mind az Arany ABC-t, mind az Erkölcsi és illemszabályokat diktálás után tanulták meg és kórusban ismételgették - az egyszereggyel felváltva -, különösen olyankor, amikor a tanítónak magára kellett hagynia az iskolásokat. „Együtt fújtuk, mind a hat osztály", hat év alatt pedig kitörülhetetlenül bevésődött a gyermekfejekbe. Később meg kellett tanulniuk az „Iskolai fegyelmi szahályok"-at is, ezt már prózában. Ennek első, az iskolai rendet magába foglaló részébe az Arany ABC egyes reguláit (23. Senkit ne csúfolj! stb.), a másodikba, amely a .,külső viseiet"-re vonatkozik, az illemszabályokat fogalmazta bele a tanító (34. Hajad és körmöd rövid és tiszta legyen! 35. Zsebkendőd otthon ne feletjsd! stb.). A versek ismeretében e rendtartást is nagyon hamar megtanulták a gyerekek. „Tanított a tanító a szépre meg a jóra - foglalták össze az égerszögiek -, az egész életre szóló erkölcsi és magatartási szabályokra". Valóban ezek bizonyultak a legmaradandóbbaknak; a közölt versek révén teljesen beépültek a falubeliek szemléletébe. Mindez azért volt lehetséges, mert a Lovász tanító által lerövidített, a beszélt nyelvben használatos szavakkal kiigazított mondatok természetesen hangzottak, könnyen megtanulhatók voltak. A szomszédos településeken is ismerték az Arany ABC-t (Szőlősardó, Teresztenye, Tornakápolna), de a Pálóczi-féle változatot, amely viszont régiesebb nyelvével, kifejezéseivel, és hosszú szakaszaival mindenkor megmaradt iskolás ízűnek, s egy-két versszaknál többre nem is emlékeznek belőle. Lovász tanítónak fontos - és a közvélemény szerint igen eredményes-nevelő eszköze volt a verés. „Két pálcája volt, a Misi meg a Simi, az egyik vékonyabb, a másik vastagabb. Azokkal kaptunk." Ha pedig túl szigorúnak találták a szülők a tanítót, ez volt rá a válasz: „Én nevelek embert belőle, nem maga. De úgy is volt valóban. En nem feküdtem volna le az ágyba, hogy ne tudjam a leckét." Lovász komolyan számonkérte és ellenőrizte a gyerekek otthoni tanulását: „Esténként ment a tanító bácsi hallgatózni, hogyan tanul otthon az iskolás gyerek. Benézegetett az ablakon még az én gyerekeim idejébe is." Tanított még a tanító egyéb, a felnőtt életben követendő ismereteket is, amit így