Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

fokozottabb hangsúlyozása erdekében sorra kezdték építeni a mauzóleumokat. A nagykőrösi református temető legrégebbi ilyen sírépítménye 1806-ból ismeretes, a Dabasi Halász nemesi família építette klasszicista stílusban.

92 Az „epitáfium" sírépítmények száma is gyarapodni kezdett. A szintén rangos cívis és kisnemesi családok már nem fából, hanem értékes kőből (a XIX. század legelején vörösmészkőből, a későbbiek során értékesebb gránitból) faragtattak síremléket maguknak. A „főtől való fa" eltűnt a sírjukról. A halottat a földbe mélyített sírboltban, „rakott sírban" helyezték örök nyugalomra, s a föld színén kőlappal takarták le, s a fej-részen pedig a különböző alakú, díszes köveket állították fel, amely „fejkő" és epitáfium is volt egyben. A vas szélesebbkörű felhasználása révén, ezeket a rangos sírépítményeket vaskerítéssel zárták el (9. kép). Bár a rangos családok fölhagytak a „fejéhez való fa" állításával, a szokás tovább élt, és egyre szélesebb körben elterjedt. A fejfaállítás szokásának elterjedését a fejfa terminológia változásával is tudjuk érzékeltetni. Nagykőrösön - de Magyarországon általánosan is, mit a hatósági rendelet is bizonyít - a „főtől való fa" volt az általános fejfanév a XVIII. század végén, a XIX. század legelején. A ma is használatos - és egyedül ismert - gombosfa név viszonylag későbbről, 1839-ből tűnik fel, amikor Erdei Ferencnek csináltattak „gombos fát". Feltehetően, a fejfanév változása szoros összefüggésben van a sírjel díszítettségének alakulásával, jellegzetes „gombos" formájával. A gombosfa uralkodó voltát igazolja a Református Gimnázium 184Ó. évi VIII. iskolai törvényei is, amely tiltja a diákoknak a temetőben való puskázást, a „gombosfák" és sírkövek megsértését.

93 Flogy a fejfaállítás szokása a XVIII. század végétől terjedt el bizonyítja még az is, hogy JANKOVICH Miklós vallási ideológiai színezetet ad a kultusz fellendülésének. DOUSA Georgius 1599-ben megjelent konstantinápolyi utazását tévesen a magyarországi viszonyokra konkretizálta. Arról beszélt, hogy a törökök vallási türelme következtében a református magyarok a török temetőkben temetkezhettek, mert a katolikusok és az ágostai hitűek nem engedték meg, hogy velük együtt temetkezzenek. Mind emellett, azt is tudni vélte DOUSA útleírása alapján, hogy e temetőkben rohamosan fogyatkoztak a keresztek, míg gyarapodott a fejfák száma. A törökök nem engedték meg, hogy zászlós lándzsával - harcosoknak kijáró módon jelöljék sírjaikat, ezért állíthattak fejfákat.

94 Mint korábban részletesen meg is említettük, DOUSA, Georgius ilyen megfigyelést nem tehetett Magyarországon, mert azon a területen, ahol említi JANKOVICH (t.i. Kanizsa környéke) nem is járt, csupán a török földön, Adrinapolisban látott lándzsás sírjelölést. JANKOVICH minden bizonnyal kiélezte a problémát, s a törökök vallási türelmességére helyezte a hangsúlyt a XIX. század elején. Ily módon utalva a XVII-XVIII. századi protestáns üldözésekre, hogy a reformátusok irgalomban részesülhettek a pogány törökök részéről, de a keresztény katolikusoktól nem. Tulajdonképpen a vallási megbékélés (1781) után közvetlenül kialakult állapotot vetítette vissza JANKOVICH évszázadokkal korábbra, s magyarázza a fejfaállítás szokásának eredetét a vallási megkülönböztetéssel, s ennek révén török hatással. Mint tudjuk, a XVI. század végén fejfa sírjeleket nem használtak még. A főúri rangos temetkezés szerves részét alkotta a zászlós kopjak felvonultatása, s a díszes zászlós kopjanak a síremlék mellé tűzése. A kopja konkrét sírjelölő funkciót is betöltött a végvári harcosok sírjain. A vitézi pompa a XVIII. században meg92 NÓVÁK László, 1978/a. 237. 93 ÁDÁM Gerzson-JOÓ Imre, 1896. 115. 94 JANKOVICH Miklós, 1836, 91-92.