Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

A reformátusok temetkezési szertartásáról szóló rendszabás viszonylag bőséges in­formációt közöl a temetkezés és sírjelölés módjáról. Ugyan, csak a rangos, vitézlő, főemberek temetkezéséről szól, amelyet ha összevetünk a katolikusok XV. század végéről származó utasításával, szélesebb körű, illetve általánosabb képet nyerhetünk a sírjelölésről. A rangos embereknek katonai ceremónia járt ki, mind a katolikusok, mind pedig a reformátusok esetében. Zászlókat emeltek föl sírhelyükön, és írásokat is tettek (síremlék felirata), s nagy „hatalmokat", azaz sírhalmokat készítettek ne­kik, vagy márványkövet, vagy pedig egyszerűbb követ helyeztek a sírra. Az 1496-os adat szerint deszkával is borították a sírt. Tulajdonképpen, valamennyi „emléke­zetekre való" jel a sírjelölés funkcióját töltötte be (sírkő, sírdeszka, sírhalom, a zászlók és epitáphiumok), az illető rangjától függően. Minél rangosabb volt az illető, annál pompásabb ceremóniákkal búcsúztatták, s jelölték meg nyughelyét. Az egy­szerűbb embereknek sírkövet, vagy sírdeszkát helyeztek sírjára, vagy pedig egyál­talán nem tettek semmi jelt reája. A temetkezési ceremónia, s a sírjelölés ismeretében szükséges figyelmünket a te­metőkre is irányítani. A temetkezési helyekre vonatkozóan is bőséges információt szolgáltat a „helvétiai valláson lévő Ecclesiák" szertartási rendszabása 1636-ban: „Temető helyeket tartunk, vagy a várasok, faluk kivöl, mint a' réghiek, mezőn, Gen. 23. Luc. 7. kertben, Joh. 16. avagy ben' a' várasokban, falukban, Templomok avagy, a' keretesen belől, avagy ben' a Templomokba, avagy arra való kápolnákba avagy földön való botokban." - írja SAMORJAI János „Az Halottaknak Temeté­sekről", majd folytatja, „Földben takarjuk a' mi halottainkat, avagy boltban föld szint, avagy földben tartyuk a' föl támadásnak reménségeért, és hogy ott rothadgya­nak megh, az Isten mondása szerént: Földből lőttél, és ismétlen földdé lészesz." 00 Tehát, templomokban lévő „boltokban", azaz sírboltokban, kriptákban, a templom körüli cinteremben, vagy mezőkön, kertekben temették a halottakat. Ez természe­tesen nemcsak a reformátusok sajátos szokása volt, hanem a katolikusok is ezeken a helyeken temetkeztek. Ezen általánosabb felsorolás konkrétabbá válik, ha a te­metkezés körülményeit egy ismert helyen vizsgáljuk meg. Viszonylag sok ismerettel rendelkezünk Kolozsvár temetőiről a XVI. század má­sodik felében. Részben a városfalon belől, részben pedig a falakon kívül eső helye­ken adódott lehetőség a temetkezésre. A kolozsvári tanács közgyűlése megállapí­totta 1573. február 3-án, hogy „Sok ember panaszából értette meg, minemű iszo­nyúságok lesznek a' holt testek kihányásából és darabokra vagdalásából, s hogy a temetőhelyek immár rakvák . . ." Ezért újabb helyeket jelöltek ki temetőnek, mint arról határoztak is február 17-én: „Akarjuk azt is, hogy a mai naptól fogva a két kert hely, mely a széna-utczai kis ajtóról és a közép kapun alól van, megszabadul­jon temetésre, a többi temetőhelyek pedig betétessenek ..." A falon belől, a temp­lomokban, s a körülöttük lévő helyeken lehetett temetkezni. Szeptember 28-án kö­vetkező határozatát hozta meg Kolozsvár magisztrátusa: „A ki templomba akarja halottját temettetni, elébb adja meg az egyházfinak a templom dijját pénzül vagy zálogul, addig az egyházfiak nem engedik sirt ásatni." Az óvári klastromba és an­nak kapujába is temetkeztek, bár ott a tanács nem ajánlotta, hanem „a szery bará­tok klastromának porticusa előtt a mi föld van, deszkával kerittessék be, oda le­het . . ." döntöttek 1573. febráur 27-én. 61 Tehát a nagyobb kerített városokban, mint Kolozsváron is, a XVI. században már nemcsak a templomban, illetve a körülötte levő helyen, hanem külön, de a fa­60 SAMORJAI János, 1636. 188. 61 JAKAB Elek, 1878. II. k. 223.

Next

/
Thumbnails
Contents