Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

S. Lackovits Emőke: Egy hagyományos kézfogó és lakodalom változása Kalotaszentkirályon

14- kép. Áldás az új párra telki) végezte. A fátyolt és a kontykarikát Péter Kata násznagyasszony készítette elő. A menyasszonyt leültette egy székre, a haját két ágba vette, majd a fejére tette a homorú kontykarikát (ez egy fából készült karika egy rövid pálcával, a „pecek"kel ellátva, amelyet beleszúrnak a hajba), amit a vőlegény készített el. A két oldalt két ágba font hajat a kontyolóasszony felcsavarta a homorú karikára, és a „pecekkel" odaerősítette. Erre tette a sapka formájú gyöngyös „fikötőt", majd rá a kontyolófátylat, vagy dulandlét, amely egy 2 X 2 rn-es háromszögre hajtott fehér patyolatkendő. Az áll alatt keresztbetették, hátul a nyakon megkötötték, de a háromszög lecsüngő sarka alatt. A lábszár középig lecsüngő kendősarok piros szalaggal volt díszítve, a „fikötőhöz" pedig gombostűvel erősítve (18. ábra). A kontyolóasszony a munkájáért egy kosár tésztát és egy üveg pálinkát kapott. A kontyolás folyamata és módja már a századfordulótól Kalotaszeg-szerte egyezőnek mondható, de erdélyi vonatkozásban a XVIII. századtól is ismertek rávonatkozó adatok.

24 A felkontyolás után az újmenyecske az udvaron köszöntőt mondott, amellyel be24 A felkontyolás APOR Péter szerint a következő volt : Megvirradván penig... az nyoszolyóasszony ... az új menyecskét felöltöztette..." az fejét penig pártával és igen szép orientális gyöngyökből köves főkötőben csinálták bé". APOR Péter, 1978. 109. JANKÓ János a következőképpen jegyezte le a kontyolást: ,, .. . s egy tapasztalt asszonyt megbíznak a felkontyolással. Ez a menyecske fejére cifra főkötőt tesz, reája hosszú patyolatot, mire az ifjú párt a násznagy a szülők előtt megáldja. Mármost megszólal a menyecske is . . ." JANKÓ János, 1892. 157. NAGY Géza szerint a dulandle hátul lelógó sarka általában piros vagy több színű hárásszal volt hímezve. Vö. NAGY Géza-FARAGÓ József-VÁMSZER Géza, 1977. 212.