Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Örsi Julianna: A szülők testvéreinek szerepe a nagykunsági családokban

az apai nagybácsi lett a gyám. A gyám személyét illetően az iratokban találunk példát bármelyik rokonra, néprajzi adatgyűjtésünk során azonban azt tapasztaltuk, hogy az anya testvéreihez szorosabb szálak fűzik az árvákat. A Szűcs Kovács család családi krónikája őrzi például az alábbi múlt századi adatokat: „hogy három napra volt házoknál egy bétivő falat kenyír, és az három kis árva ősze fogózva sírtak ... az édes anya az Legkisebb testvéritt pétert az ölibe vette és Debreczenbe vite az testvérihez, és onan hozott az árváknak egy kenyeret. . ."

a3 A fiatalon elhalt anya gyermekeit gyakran az anya rokonsága nevelte fel. A 20. században a világháborúk sok gyermeket apjuktól fosztottak meg. A század elején született adatközlőink között különösen sokan vannak, akik csonkacsaládban nőttek fel. E családoknak még nagyobb szüksége volt a rokoni segítségre. E segítő gyakran az anyai nagybácsi volt. „A magunk kis birtokában dolgoztunk Az anyám irányította a munkát, mert az apám az első világháborúban meghalt. A nagybátyáméknak segítettünk, azok meg viszont. . ." Az EGO szempontjából a nagybácsi vagy a nagynéni a szülőt helyettesítő szerepet átvette hivatalosan is, ha házasságot kötött az özveggyel. Ilyen esetek kis számban a Nagykunságon is előfordultak. Pl. 1847-ben Kisújszálláson „özv. Imre Péter Királyi engedély mellett eskettetett megholt neje testvérével - néh. Takács János özvegyével Oros Ersébettel."

54 Ugyanezen évben Kunmadarason „Szabó János v. (vette) Szabó Péter özvegyét Pápai Zsuzsannát. Ezek mint a' Sógorság első fokozatán állók . . . királyi engedélylevél mellett eskettettek össze."

55 Jelen tanulmányunkban nem kívánunk arról értekezni, hogy ezen esetek mennyiben foghatók fel a levirátus vagy a sororátus nyomaként. Figyelembe veendő azonban az a szemlélet, amely a vizsgált területen uralkodik, hogy az István király óta törvények által is tiltott házassági formák létrejöttét helyesnek tartják az árvák szempontjából. Az apai nagybácsi ez esetben tehát szociális apává lép elő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül e vidék népének azt a szokását sem, hogy a gyermektelen házaspárok a 20. század elején gyakran választottak testvérük gyermekei közül egyet, akit felneveltek. E kiválasztott gyermeket általában a nevükre íratták. A kívülállók az örökbe fogadott gyermeket „fogott gyerek", „fogott jány" terminológiákkal illetik. Ha egy családban több gyermek is született, a gyermektelen nagybácsi vagy nagynéni nevére is kereszteltettek. Ha az adoptálással nem is minden esetben éltek az ilyen személyek, de idős korukban testvérük valamelyik gyermekére gondviselőként számíthattak. „Odaídesgettík", „kiszemeltík testvírük valamelyik gyerekit" - mondják a kunságiak. A kiválasztott gondviselő lett az örökös is. A 18. és a 20. századi példa is ugyanarról a mechanizmusról tudósít bennünket. „Néhai Balog Pál özvegye Tas. Balog Erzsébet személlyé szerént meg jelenvén decclarállya, hogy minthogy nékie semmi successora nintsen, és magát öregségéhez képest gyámolítani elégtelen, tehát M. Nagy István nevű Ifjú Legént külömben is Attyafiát valóságos fiának fogadgya adoptallya olly conditiók alatt, hogy ha haláláig hűvségessen gongyát viseli, tehát 10 Lántz 4 öli szántó fölgyét Házát Portáját Szöllő fölgyét egy szóval valamilye vagyon minden névvel nevezendő Jószágát örököss jussal nékie hagya."

aC „Az anyámnak sok gyereke vót. Én vótam a tizedik, oszt odaadtak keresztanyámnak, akinek nem vót gyereke. Két éves 55 A karcagi Szűcs céh könyve a Szűcs Kovács család krónikájával. Györffy István Nagykun Múzeum Adattára: 831. 54 Házassági anyakönyv, Kisújszállás, 1847. júl. 19. 55 Házassági anyakönyv, Kunmadaras, 1847. febr. 3. 56 Kg. tjk. 1790. 69. p.