Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bereczki Imre: Adatok a Óberettyó-mente pásztorainak szellemi életéhez

rá a Finta családban emlegetett Tyukodi gépész alakja, aki ifj. Finta Miklós szerint láthatatlanná tudta tenni magát. Társas élet, dal, zene, tánc, írás-olvasás A magános élet miatt a kinnélő pásztor vágyódik a társas élet után. Ritkán van rá lehetősége, a hatóságok is tiltják, hogy az egymás mellett legeltető pásztorok összeüljenek. Ha találkozott a legelőn két pásztor, rendesen üzletelésre került a sor. Kutyát, pergőt, kolompot, karikást, botot, pipát cseréltek. Ilyenkor rendszerint ,,tódás"-t kellett adni. Az is előfordult, hogy „szőrin szőrt" cseréltek. így történt az első háború előtt, mikor Kádár Gyula bácsi Bokrosban lakott, Finta Péter bácsi meg a Gástyáson. Gyula bácsi pulit adott, Péter bácsi meg „nagykutyát." Nagy csereberélő hírében állott Kun Sándor gulyás. Folyton a kolompját meg a kutyáját dicsérte, kínálta cserére. Állítólag 30 pengőt is kapott egy puliért. (2 mázsa búza ára.) „Hogyha van két kolomp, nem szeretem egyiknek a szavát, elcserélem. Ügy gondolja: ha elcserélem, az enyém páros lesz. Ha egymás mellett jár, az egyik addig ingerli a másikat, míg cserél" - mondja Finta Péter. „Az a szíp, mikor az ëgyik a másik alá dogozik, oszt gyönyörű halgatni, mikor sír a harmaton a csengő." (K. Gy.) A pásztor vendégszeretete közismert. „Az vót az első, ha vendig írkezett: Na éhes i? Mert a pásztorember örül, ha megfordul valaki nálla. Az az első, hogy kínálja meg." (H. I.) Kiveréskor a gazdák körülülték a kunyhót. Magánosságánál fogva rá van utalva, hogy unalmát dalolással enyhítse. Arra is számos példa van, hogy a dalolás átadja helyét a zenélésnek. Megjegyzendő, hogy a pásztor a dalt nem nevezi így, még kevésbé éneknek. A pásztorember mindig „danol", s a „szíp nótá"-nak becsülete van előtte. „ínekelni" a templomban szoktak. Eltérés tapasztalható az urasági pásztorok és a legeltető társulatok pásztorainak dalrepertoárja közt. Míg az előbbieknél szép számmal találni pásztor- és betyárballadákat, (Peti gulyás, Fehér László, Fábián Pista, Szendre báró), az utóbbiak nem, vagy csak töredékesen ismerik ezeket. Náluk az általános pásztortémákról szóló dalok dominálnak. (Kutyám megyén farkas nyomon, Bevágom a süvegem tetejét, Mihály nap után az idő, Három ürü nem nagy falka, stb.) A dal életére szép példa a Szendre báró balladája. Először 1923. nyarán hallotta e sorok írója a ritkaborzi Mályvássziget és Zsombokakol közt. A szöveg akkor még csak a szépen szóló furulyáról, a báró lovának nyergeléséről, hintóküldésről, a báróiány visszaviteléről, juhászlegény felakasztásáról szólott. Adatközlő Boda János 15 éves mindenes. 1948-ban a Doszta-parton Szűcs Gábor gulyás már kiemelte a juhászszámadó szegénységét. Ez év nyarán Vígh Kálmán az előbbi cifraszűréről, rézbaltájáról, tajtékpipájáról, furulyájáról dalolva, a ballada végén a juhászlegény felakasztása után a kisasszony szépségét magasztaló strófában intette finoman a juhászokat. A dallamnak ABCA képlete volt. Ugyanígy dalolta 1948. tavaszán Nagyködmönösön Hangya Mihály fiatal juhász. Közben 1935. nyarán a ványai Köleshalmon szolgáló Bálint Lajos dalolt egy látszólag különálló balladát, ahol a csendőrök megvernek egy juhászt, s aztán elkísérik. Ugyanezt felvettük a rádió magnetofonjára 1948. pünkösd második napján Csudaballán „A puszta vadvirágáénál Kegyes István ottani juhásztól. (Csárda.) 1950-ben Kádár Gyula olyan részeket dalolt, ahol a juhászlegény megszökteti a kisasszonyt, elviszi az anyjához, akinek ötvenholdas telke van. Erre a kisasszony levelet ír az apjának, hogy nem megy vissza, mert a juhászlegényt szereti. Az adatközlő jó tenorhangja miatt igen magasra vitte a dallamot, kiviláglott belőle, hogy ez egyéni variálás. 1951-ben a