Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Bereczki Imre: Adatok a Óberettyó-mente pásztorainak szellemi életéhez
megmaradt a második háború végéig. Az öregebb pásztor a fiatalt ecsémnek, a ványaiak ëcsémnek, az idősebb asszonyt nénémasszonynak szólították. A fiatalt húgomasszonynak. Ez körülbelül az első háború végéig volt meg. Ványán az öreg számadó asszonyomnak szólította a gazda feleségét. Még akkor is, ha fiatalabb volt nála. Keviben ezt azzal utasította vissza az öreg gazdaasszony: „Nem vagyok én asszonyod, hanem nénémasszony." A nagyobb gazdát a pásztor gazduram ózta. A fiatal pásztor a nála 10-12 évvel öregebbet sohase tegezte. Ha komája volt is, így ment a megszólítás: „Hajjá i, komám!" Az öreg Finta Miklós azt se engedte, hogy a bojtár a felnőttek beszédét hallgassa. A fia, Péter ezt már eltűrte, de azt már nem, hogy a felnőttek beszédébe beleszóljon. A nagyotmondás általános a legelőn, különösen az időjárás ecsetelése tekintetében. Az öndicséretnek és a családtag dicséretének cifra példáit találjuk. A hazugságot másképp ítélték meg, mint a szántóvető rend. Erre számos bizonyítékot látunk a túrkevei tanácsjegyzőkönyvekben. A részegséget sem tartják nagy fogyatkozásnak. Fontos, hogy rendben legyen a jószág. A csalás nem nagy hiba, különösen a paraszttal szemben. Finta Miklós pl. forró kásával csapkodta be a ló lábát. így kesely lett. Mondta is a gazdája: „Ez olyan, mint az enyém, de az enyém nem vót kesely." Másik alkalommal megismerte nála a lovat a gazdája a vásárban. Az öcscse, Náci elszaladt vele. Ilyen esete és verekedős természete miatt lett „időt tőtött ember", mint Herman Ottónak mondta. Kerekes János ménesébe odament 1943. nyarán egy csikó. Ott volt a Templomzugon majdnem három hónapig. Nem tudták, hogy kié. Szoruláskor világosodott ki, hogy a Lipcsei Márton tábornoké. „Nem vót kurázsim, hogy megtartsam magamnak" - elmélkedett Kerekes. A nő ősi soron éppoly szabad préda, mint a jószág. Vigyázni kell rá. Megszerzése ügyesség és kitartás dolga. Különösen a juhászok voltak kaphatók a fiatal lányok megerőszakolására. Viszont a juhászok asszonyai, lányai se vették szigorúan a hitvesi hűséget, menyasszonyi érintetlenséget. Az egész országban elterjedt a „Herélt ispán" balladája, mely a dévaványai Perjés pusztán juhásza által kiherélt ispán esetét dolgozta fel. 7 Ugyanezt a tettet kísérelte meg az 1920-as években a ritkaborzi kisbérlők juhászával két cimborája, mert az egyik lányát megerőszakolta. Arra nincs eset, hogy pásztor pásztorcimboráját eltett volna láb alól, de a Kórézug Gyilkoszug nevű része onnan kapta a nevét, hogy ott ölte meg a feleségét Ifj. Csató Sándor gulyás. A pásztornék szerint a férfi nem volt normális. Féltékenységből történt. Györffy István azt írja, hogy a szilaj pásztorok Isten nélkül való emberek voltak. Templomba nem jártak, tanyát csak messziről láttak. 8 A dévaványai pásztorokról azt jegyzi fel 1831-ben a katolikus plébános, hogy az év nagy részében tanyákon és pusztákon élvén, a káromkodás szokásához ragaszkodnak. 9 A szilaj pásztorokra is áll, amit Urbán Aladár ír az amerikai cowboyokról: „A szilajon nevelt marhák vagy musztángok terelése nemcsak szakmai tudást és mind a lóval, mind a marhával való bánásmód ismeretét igényelte, hanem kitartást, bátorságot és nem mindennapi fizikai erőnléteit." 10 A káromkodás lélektani okára nem egyszer rámutatott édesapám: „A tehetetlen ember szokott káromkodni." Ugyanezt fejezte ki a vele egykorú Lázár Papp Ger7 TAKÁCS Lajos: Népi verselők, hírversírók. Ethn. LXII. 1951. 1-2. sz. 1-49. 12-13. S GYÖRFFY István: Nagykunsági krónika, 1941. 19. 9 Dévaványa, A római katolikus egyház levéltára, Visitatio canonica, 1831. 10 URBÁN Aladár: A vadnyugat hőskora. História I. évf. 2. sz. 1979. 18.
